Musorujsag
Élő Eredmények

Bronzhétfő a birkózó-vb-n: három magyar a dobogón

MTI
A kötöttfogásúak 98 kilogrammos kategóriájában szereplő Kiss Balázs, a 71 kilóban érdekelt Korpási Bálint, valamint a 75 kilós Lőrincz Tamás is bronzérmet szerzett a párizsi birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján.

Az AccorHotels Arenában több ezer néző gyűlt össze a vb első érmes programjára, amelyben ugyan egy magyar sem érdekelt a döntőben, ám a négy súlycsoportból háromban is bronzmeccsen versenyeztek Sike András szövetségi kapitány birkózói.

Kissé meglepő módon a szervezők a legnagyobbak, a 98 kilósok helyosztóit tették előre, így a 34 éves Kiss Balázst szólították elsőként a magyarok közül, méghozzá az ukrán Dimitrij Timcsenko ellen.

A mérkőzés első percében nem történt semmi érdemleges a szőnyegen, a felek szinte ki sem mozdultak a középkörből. A mérkőzésvezető előbb a magyart, majd az egyre passzívabb Timcsenkót figyelmeztette. Az ukrán, akit Kiss a tavalyi olimpián is legyőzött, ettől kezdve külső szemlélő számára egészen érthetetlen harcmodorban folytatta a küzdelmet, ugyanis látványosan semmit nem csinált. A nála egy fejjel alacsonyabb magyar folyamatosan rakta a karját a hóna alá, mozgatta, Timcsenko azonban a bontáson kívül mást nem tett.

A mérkőzésvezető előbb az első menetben, majd a második elején is intette az ukránt, és ugyan a második szakasz közepén egyszer Kiss is intést kapott, Timcsenko ettől sem kapott vérszemet. Az utolsó percben is a magyar csapat korelnöke ment előre, riválisát így újra intették, ezzel pedig Kiss Balázs 2013 után ismét világbajnoki bronzérmet szerzett.

„Az első mérkőzés után azt hittem, hogy vége számomra a vb-nek, amire eleve nem túl jó előjelekkel érkeztem, és nem is éreztem, hogy jól menne a birkózás” – kezdte értékelését Kiss, aki azzal folytatta, hogy meg volt győződve arról, hogy az első körben őt legyőző orosz nem viszi a vigaszágra, ám amikor mégis így történt, úgy érezte, élni kell a lehetőséggel.

„Én már sokat letettem az asztalra, az utóbbi időben mindenféle teher nélkül tudok versenyezni, így jönnek is az eredmények még ennyi idősen is” – mondta.

Kevéssel Kisst követően következett Korpási Bálint, aki címvédőként érkezett Párizsba, és egészen az elődöntőig hibátlanul menetelt, ott azonban kissé furcsa bíráskodás után később kapott intéssel kikapott.

A BVSC friss Európa-bajnokának az orosz Adam Kurakkal kellett megküzdenie a dobogóért, és a mérkőzést szó szerint a küzdelem jellemezte.

A felek hat perc alatt nem találtak fogást egymáson, ugyanakkor Korpási volt az, aki a meccs nagy részében irányított, Kurakot így az első, majd a második szakaszban is egy-egy pontért intették. Korpási végül 2-1-re győzött.

„Nagyon jó sorsolásom volt, ezért is bánt egy kicsit, hogy nem jutottam a döntőbe. Az elődöntőben sajnos nem tudtam akciót csinálni, ilyenkor pedig előfordulhat, hogy így jár az ember” – nyilatkozta a nap végén Korpási az MTI-nek azt is kiemelve, hogy örül bronzérmének.

A háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás lépett utolsóként szőnyegre a magyarok közül az esti programban, s a magyar tábor bízott benne, hogy 75 kilósok között szereplő ceglédi birkózó legyőzi a török Fatih Cengizt, és csatlakozik a már bronzérmes Kiss Balázshoz és Korpási Bálinthoz.

A friss apuka meccse előtt nagy kérdés volt, mennyire tudott túllépni a vesztes elődöntőjén, melyen saját magát elgáncsolva bukott el az orosz Alekszandr Csekirkinnel szemben.

A meccs képét látva úgy tűnt, a botlás nincs hatással a török elleni küzdelmére, ugyanis a találkozót határozottan kezdte a ceglédiek kiválósága, a török pedig egyértelműen passzívan birkózott, aminek kevesebb mint másfél perc után egy intés lett a következménye. A szerzett pontot követően is a magyar pörgött nagyobb fordulatszámon, s még a pihenő előtt kitolta riválisát, így 2-0 volt az állás a szünetben.

A második három percben Cengiz is felélénkült, de egészen a hajráig nem tudta átvenni az irányítást, a végén pedig már hiába kapott egy intéspontot, a mérkőzést és ezzel a bronzérmet is Lőrincz Tamás nyerte meg.

„Talán még sosem fáradtam el így, mint most” – mondta levegő után kapkodva az MTI-nek Lőrincz Tamás. „A török nagyon tudta, hogy kell kivenni belőlem az erőt, de szerencsére csak a végére sikerült neki.”

A magyar birkózó elmondta, továbbra is úgy érzi, van még hova erősödni új súlycsoportjában, ugyanakkor nagyon közel volt a finálé, ami bosszantja.

„Nehezebben bírom a meccsek sorozatát, mint korábban a 66 kilóban, igaz, most is úgy éreztem, hogy jól vagyok, aztán az elődöntőben összeakadtak a lábaim” – jegyezte meg hozzátéve, sajnálja, hogy öccsének ezúttal nem sikerült jól a vb. Egyúttal azt is elárulta, hogy nehéz volt számára az elmúlt egy hónap, mert nagyon keveset láthatta újszülött kislányát, viszont a nap során sok fotót kapott róla, melyek erőt adtak neki.

A 30 éves versenyző, aki a riói olimpia után lépett fel a 75 kilósok közé, karrierje során másodszor szerzett világbajnoki érmet: a 2014-es vb-n 66 kilogrammban végzett harmadik helyen.

A kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában a német Frank Stäbler, 75-ben a szerb Viktor Nemes, 85-ben a török Metehan Basar, míg 98-ban az örmény Artur Alekszanjan diadalmaskodott a nyitónapon.

Kedden a kötöttfogásúak 59, 66, 80 és 130 kilogrammos kategóriájának küzdelmeit rendezik meg Párizsban, ahol Torba Erik, Krasznai Máté, Szabó László és Lám Bálint képviseli majd a magyar színeket.

Eredmények:
kötöttfogású 71 kg, világbajnok:
Frank Stäbler (Németország)
2. Demeu Zsadrajev (Kazahsztán)
3. KORPÁSI BÁLINT és Mohammadali Geraei (Irán)

a döntőben:
Stäbler-Zsadrajev 8-3

kötöttfogású 75 kg, világbajnok:
Viktor Nemes (Szerbia)
2. Alekszandr Csekirkin (Oroszország)
3. LŐRINCZ TAMÁS és Szaeid Abdvali (Irán)

a döntőben:
Nemes-Csekirkin 4-1

kötöttfogású 85 kg, világbajnok:
Metehan Basar (Törökország)
2. Denis Kudla (Németország)
3. Hosszejn Nouri (Irán) és Robert Kobliasvili (Grúzia)

a döntőben:
Basar-Kudla 2-1

kötöttfogású 98 kg, világbajnok:
Artur Alekszanjan (Örményország)
2. Musza Jevlojev (Oroszország)
3. KISS BALÁZS és Revazi Navareisvili (Grúzia)

a döntőben:
Alekszanjan-Jevlojev 3-1

 

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="840071"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Bronzhétfő a birkózó-vb-n
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2017/08/DSZZS20170821915-1024x698.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak