Musorujsag
Élő Eredmények

Bőle Lukácséknál Magyarországon lett egy gyerekből kettő

Bőle Lukácséknál Magyarországon lett egy gyerekből kettő

m4sport.hu/M4 Sport
A Ferencváros labdarúgója, Bőle Lukács nemrégen Instagram-oldalán jelentette be, kedvesével gyermeket várnak. A középpályást és párját Magyarországon érte a meglepetés, ikerlányaik lesznek és őszintén beismerte, egyelőre nincsenek felkészülve a rájuk váró kihívásra, de izgatottan várják az előttük álló gyönyörű időszakot.

„Romániából még úgy jött haza Ági, hogy egy baba van. Aztán elment itthon is nőgyógyászhoz, az orvos pedig azt mondta neki, ő kettőt lát. Pár hete az is kiderült, hogy kislányok lesznek. Várjuk őket nagyon” – mondta Bőle a Fradi Tv-ben.

Az alábbi videót a Fradi Tv engedélyével tettük közzé!

Az új családtagok december elején érkeznek, a 27 éves középpályás azonban besimerte sem ő, sem párja nincsen felkészülve a gyermekáldásra. Egyelőre a készülődés időszakát élik, listát írnak és a rokonoktól, valamint a barátoktól gyűjtik a tanácsokat.

Ami a neveket illeti, 5-6 név is van a tarsolyban, de ezeket nem árulta el Bőle.

Bőle Lukács idén nyáron a román élvonalbeli CSM Poli lasiból igazolt a Ferencvárosba.

További tartalmak