Musorujsag
Élő Eredmények

Nincs megegyezés: NHL-játékosok nélkül lesz téli olimpia

MTI
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elnöke szerint nem maradt esély arra, hogy megegyezés szülessen az észak-amerikai profi ligával (NHL) a játékosok szerepléséről a februári, phjongcshangi olimpián.

„Azt tudom mondani, hogy ez a lehetőség már elúszott, ki lehet húzni a listáról” – jellemezte kedden a helyzetet René Fasel Limában, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kongresszusának helyszínén.

A svájci sportvezető mindehhez hozzátette, mostantól arra kell koncentrálni, hogy a 2022-es, pekingi játékokon ismét ott legyenek a mezőnyben a NHL-ben játszók, s mint megjegyezte, erre szerinte van esély, mert a tengerentúli liga vezetőit egyértelműen foglalkoztatja a kínai lehetőség.

Az NHL először az 1998-as, naganói játékok idejére függesztette fel bajnokságát, hogy játékosai ott lehessenek az olimpián, azóta valamennyi eseményen így tett, igaz, rendszerint csak hosszas tárgyalássorozat és huzavona végén egyezett meg a NOB-bal erről.

A liga ugyanakkor ezúttal nem egyezett bele, hogy elengedje hokisait, áprilisban pedig bejelentette, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy februárban, amikor az Egyesült Államokban az NFL és az MLB is szünetel, felfüggessze a bajnokságot.

Alekszandr Ovecskin mindenképpen ott lesz Phjongcshangban (Fotó: EPA/Anatolij Malcev) Alekszandr Ovecskin mindenképpen ott lesz Phjongcshangban (Fotó: EPA/Anatolij Malcev)

Mindezek ellenére nem biztos, hogy egyetlen NHL-ben szereplő játékos sem lesz ott Phjongcshangban, ugyanis például Alekszandr Ovecskin, a Washington Capitals sztárja már tavasszal jelezte, hogy mindenképpen játszani akar az orosz válogatottban, akkor is, ha nem lesz szünet az NHL-ben.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A NOB is reagált az észak-koreai hidrogénbombára
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a feszült koreai helyzet miatt a közelgő téli ötkarikás játékok előtt levélben próbálta megnyugtatni a nemzeti olimpiai bizottságokat.
Sportok