Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Csak Maxot láttam, aztán Kimi már belém is jött

Vettel: Csak Maxot láttam, aztán Kimi már belém is jött

Boxutca
Hiába a pole és a kínálkozó lehetőség, Sebastian Vettel Szingapúri Nagydíja egy körig sem tartott. Súlyos csapás ez a bajnokság egyik esélyesének.

A bajnokság két legfőbb esélyese közül Sebastian Vettel könyvelte el először első idei nullázását. A szombati szingapúri időmérős sikere után éles fordulatot hozott számára az esős rajt. Gyenge indulását Max Verstappen próbálta kihasználni, akit látva a négyszeres bajnok a pálya közepére húzott. A holland is balra rántotta a kormányt, ám pechjére már ott volt mellette a rakétaként kilövő Kimi Räikkönen. Hármas ütközés lett belőle, melyben utóbbi két versenyző azonnal, Vettel pedig egy megpördülés után esett ki. A félreállásra egyébként csapata kérte, miután látta autója oldaldobozának sérülését.

„Ez nem ideális. Nem sokat láttam. Azt láttam, hogy Max mellettem van, a következő pedig, amit láttam, hogy Kimi oldalról belém jött, miközben Max is valahol ott volt” – nyilatkozta egykedvűen Vettel kiesése után az M4 Sport tudósítójának, Bobák Róbertnek.

Vettel úgy érkezett Szingapúrba, hogy esélyesként visszaveheti a vezetést a bajnokságban. A Red Bullok jó formáját látva volt is sansza sok pontot hozni Lewis Hamiltonon. A nullázás a lehető legrosszabbkor jött számára. „Ez a szakma már csak ilyen. Megyünk tovább. Nem igazán változtat semmin. Persze nem vagyok már versenyben, amiért nagy kár. Meg sem mutathattam, milyen tempóra vagyok képes. De biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségem” – kommentált a német.

Borítókép: Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen ütközése (Fotó: XPB)

További tartalmak