Musorujsag
Élő Eredmények

Szenvedve, utolsó percben szerzett góllal jutott tovább a Fradi a kupában

M4 Sport/m4sport.hu
Korábbi és jelenlegi, valamint utánpótlás-válogatottak sora játszott a Fradiban, mégis csak a ráadás perceiben szerzett góllal sikerült kiverni az NB III-as ellenfelet a Magyar Kupából.

A címvédő Ferencváros 92. percben szerzett góllal nyert az NB III-ban szereplő Dunaharaszti MTK otthonában, és jutott tovább a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójából.

A végig mezőnyfölényben játszó vendégek kevés gólhelyzetet alakítottak ki a találkozón. Az első ferencvárosi gólra a 60. percig kellett várni, akkor Botka fejelt a kapuba. Úgy tűnt, ez az egy gól el is dönti a találkozót, de a 86. percben Mészáros fantasztikus gólt lőtt. mintegy 11 méterről ollózott Holczer kapujába.

A hazaiak azonban nem sokáig örülhettek, a 92. percben Leandro csúsztatása utat talált a hálóba, így elmaradt a csoda.

A másik mai mérkőzésen a  DVTK már a 10. percre kétgólos előnyre tett szert Veszprémben, majd a hajrában, egy szép fejesgóllal állították be a végeredményt.

Magyar Kupa, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Dunaharaszti MTK (III.)-Ferencvárosi TC 1-2 (0-0)
VLS Veszprém (III.)-Diósgyőri VTK 0-3 (0-2)
Az első fordulóban a továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

További tartalmak