Musorujsag
Élő Eredmények

Két hét késésben a McLaren a Renault miatt

Két hét késésben a McLaren a Renault miatt

ESPN
Megcsúszott a McLaren 2018-as programja a késői motorcsere miatt, ám Éric Boullier nem tart attól, hogy ez hátrányt jelent számukra a következő szezonban.

A wokingi csapat előzetesen szeptemberi határidőt jelölt ki a 2018-as motorkérdésének rendezésére. Az egyezség ugyan megszületett az elvárt időn belül, ám így is a határokat feszegették. És miután a McLaren jövőre a Hondáról a Renault-ra vált, több munka vár rájuk az alkalmazkodással, mint ha kitartottak volna a már ismert erőforrás mellett.

Éric Boullier versenyigazgató elismeri, programjukkal megcsúsztak, ám nem tartja behozhatatlannak a lemaradásukat. „Ez valóban kihívás. Most a hét mind a hét napján huszonnégy órában dolgozunk, és próbáljuk visszahozni az elveszett heteket, melyek ideális esetben a rendelkezésünkre állnának. Két hetet kell behoznunk, de ez lehetséges” – nyilatkozta Szingapúrban a versenyigazgató.

Elmondása szerint nem fognak hendikeppel nekivágni a következő idénynek. „Ez nem lesz hátrány a következő évben. Természetesen nincs meg az a tapasztalatunk, ami a többi partnernek, így még fel kell térképeznünk az új csomagot, de szerintem megbízhatunk a mérnökeinkben, akik jó munkát fognak végezni. Ez a két hét visszahozható, csak éppen hatalmas erőfeszítéseket fog igényelni. De örömmel tapasztalom, hogy a McLarenen belül milyen energiákat mozgósítanak, hogy a lehető leghamarabb behozzuk a lemaradást.”

Éric Boullier és Zak Brown (Fotó: XPB) Éric Boullier és Zak Brown (Fotó: XPB)

A francia elmondása szerint hiába vannak alapvető különbségek a Honda és a Renault erőforrása között, nem számíthatunk arra, hogy autójukat gyökeresen meg kell változtatniuk emiatt. Az MCL32-es fejlesztését a szabályok állandósága miatt úgy folytatják, mint eddig, Szingapúr pedig megmutatta, jó úton járnak.

Ezért sem gondolja úgy, hogy az idei programjukat hamarabb le kéne állítani a 2018-asért. „Nem, erről szó sincs. A pályán dolgozni egy dolog, a gyárban dolgozni egy másik. Woking már most is a jövőre összpontosít, de a pályán folytatjuk az idei munkát. Ez csupán annyit jelent, hogy növelni fogjuk a munka mennyiségét, hogy biztosan vissza tudjunk térni. És mihelyst utolértük magunkat, visszatérünk a megszokott menetrendhez. A jövő évi autó a motor változása ellenére csak egy továbbfejlesztése lesz a mostaninak, nem egy forradalmian új koncepció. Emiatt a munkánk jellege sem változik” – bocsátotta előre Boullier.

Borítókép: McLaren (Fotó: McLaren)

További tartalmak