Musorujsag
Élő Eredmények

A sereghajtó a listavezető ellen szerezné meg első pontjait

A sereghajtó a listavezető ellen szerezné meg első pontjait

MTI
A holtversenyben listavezető manchesteri csapatok közül rendkívül könnyűnek ígérkező feladat vár a Cityre, míg közepesen nehéz és küzdelmes a Unitedra az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában.

A City azt a Crystal Palace-t fogadja Manchesterben, amely nagyon beragadt a bajnoki rajtnál. A sereghajtó a mezőny egyedüli résztvevőjeként pontot és gólt sem szerzett még. Josep Guardiola együttesének ráadásul házigazdaként és vendégként is jobb a statisztikai mutatója a Crystal Palace-nál. A londoni vendégek a legutóbbi hat tétmeccsen kikaptak a manchesteriektől, gólkülönbségük ebben a szakaszban 2-20.

A Manchester United szombaton délután a Southampton vendége lesz, az MU-t irányító José Mourinho dolgát néhány sérülés nehezíti ugyan – Paul Pogba, Marcos Rojo és Zlatan Ibrahimovic sem játszhat -, a statisztika és lendület azonban mellette szól. A szoros, kiélezett meccs azonban szinte garantált: a legutóbbi tizenkét összecsapásból három lett döntetlent, nyolc alkalommal pedig mindössze egy gól döntött.

Lukaku máris elkezdte ledolgozni az árát (Fotó: thestar.com) Lukaku remekül kezdett az MU-ban, öt fordulót követően öt gólnál tart (Fotó: thestar.com)

A címvédő Chelsea a bajnoki nyitányon elszenvedett vereségét követően veretlen, hétvégi vendéglátója az a Stoke City lesz, amely legutóbbi három bajnokiján két pontot szerzett.

A forduló legkomolyabb hagyományokkal bíró összecsapása a West Ham United-Tottenham Hotspur találkozó lesz: a párharc első, 1924. február másodikán lejátszott felvonása gól nélküli döntetlennel zárult. Az eddigi 108 mérkőzés során 38 alkalommal a WHU, 46-szor a Tottenham diadalmaskodott – 24 végződött döntetlennel -, előbbi szempontjából a gólkülönbség 154-169. Az elmúlt két szezonban mind a négyszer az a csapat nyert, amelyik házigazda volt.

Premier League, 6. forduló:

Szombat:
West Ham United-Tottenham Hotspur 13.30
Burnley-Huddersfield 16.00
Everton-Bournemouth 16.00
Manchester City-Crystal Palace 16.00
Southampton-Manchester United 16.00
Stoke City-Chelsea 16.00
Swansea City-Watford 16.00
Leicester City-FC Liverpool 18.30

Vasárnap:
Brighton-Newcastle United 17.00

Hétfő:
Arsenal-West Bromwich Albion 21.00

A tabella:
1. Manchester City          5  16- 2  13 pont
Manchester United        5  16- 2  13
3. Chelsea                  5   8- 5  10
4. Newcastle United         5   6- 4   9
5. Tottenham Hotspur        5   7- 3   8
6. Huddersfield Town        5   5- 3   8
7. Burnley                  5   6- 5   8
8. FC Liverpool             5   9- 9   8
9. Southampton              5   4- 4   8
West Bromwich Albion     5   4- 4   8
11. Watford                  5   7- 9   8
12. Arsenal                  5   7- 8   7
13. Stoke City               5   5- 6   5
14. Swansea City             5   2- 5   5
15. Leicester City           5   7- 9   4
16. Brighton and Hove Albion 5   4- 7   4
17. West Ham United          5   4-10   4
18. Everton                  5   2-10   4
19. Bournemouth              5   3- 9   3
20. Crystal Palace           5   0- 8   0

További tartalmak