Musorujsag
Élő Eredmények

Edzője korábbi csapatát fogadja a Veszprém a BL-ben

MTI
Vezetőedzője, Ljubomir Vranjes előző csapatát, a német Flensburgot fogadja a Telekom Veszprém szombat délután a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

A 43 éves Vranjes 2006 és 2009 között a Flensburg játékosa volt, edzőként pedig 2010 óta tevékenykedett a csapatnál. Irányítóként Bajnokok Ligája-ezüstérmet, trénerként a többi között BL-aranyat és KEK-et nyert az együttessel, 2014-ben pedig a nemzetközi szövetség (IHF) a világ legjobb edzőjévé választotta.

Ljubomir Vranjes (Fotó: m4sport.hu) Ljubomir Vranjes (Fotó: m4sport.hu)

A svéd szakvezető február 1-én jelentette be, hogy nyáron átveszi a Veszprém – és a magyar válogatott – irányítását. Nem sokkal később, március közepén a Flensburg edzőjeként 34–28-as vereséggel távozott a magyar bajnok otthonából. A csapatok eddigi nyolc egymás elleni BL-találkozójából egy döntetlen mellett négyet a Veszprém, hármat a Flensburg nyert meg.

„Különleges érzés azzal a gárdával találkozni, ahol tizenegy évet töltöttem. Sok játékosom és barátom van ott. Tudom, mire képes volt csapatom” – nyilatkozta új klubja honlapján Ljubomir Vranjes.

A tréner szerint a veszprémiek védekezésének különösen jól kell majd teljesítenie, mivel a németek nagyon gyorsan támadnak. A magyar együttes az első fordulóban 39–31-re nyert a szlovén RK Celje vendégeként, de nem kezdte jól a találkozót. Vranjes szerint szombaton a védőfaluknak sokkal éberebbnek kell lennie.

Telekom Veszprém (Fotó: m4sport.hu) Telekom Veszprém (Fotó: m4sport.hu)

„Abban kell előrelépnünk, hogy segíteni tudjunk a kapusainknak. A támadásról nem tudnék rosszat mondani, többet futunk, és sok gólt szerzünk. Hazai pályán játszunk, így azt hiszem, mi vagyunk a meccs esélyesei” – vélekedett a vezetőedző.

A Flensburg egy héttel ezelőtt hazai pályán három góllal legyőzte a dán Aalborgot.

Az A csoportban a MOL-Pick Szeged szombat este a horvát bajnoki címet 1992 óta őrző PPD Zagreb otthonában szerepel. A csongrádiak a remek kezdés (6–2) ellenére végül viszonylag simán kaptak ki a francia kupagyőztes HBC Nantes vendégeként az első körben. A magyar együttes nagyon sok ziccert kihagyott, illetve Cyril Dumoulin kapus remekül védett.

A Szeged új játékosainak beépítése időigényes feladatnak tűnik, hiszen az izlandi balszélső Stefan Sigurmannsson, és az orosz irányító Dmitrij Zsitnyikov is nagyon kevés időt töltött a pályán.

Balogh Zsolt – aki öt góljával a vendégek legeredményesebb játékosa volt – szerint volt esélyük a győzelemre, de a franciák hihetetlenül jó formában játszanak hetek óta, a csongrádiak viszont még nem.  „Mindenki tisztában van azzal, hogy jobban, precízebben és eredményesebben kell játszanunk. Kemény meccs lesz a zágrábi, a horvátok otthon mindenkire veszélyesek” – nyilatkozta a klub honlapján.

A PPD Zagreb és a Szeged eddig tízszer találkozott egymással a BL-ben: két döntetlen mellett mindkét csapat négy-négy alkalommal győzött. A magyar együttes az előző idényben nyert először a horvát fővárosban.

A zágrábiak az első körben döntetlent játszottak a svéd IFK Kristianstad otthonában.

Faluvégi Rudolf csapata, a Nantes ezúttal a címvédő macedón Vardar Szkopje otthonába látogat. A magyar válogatott irányító, Császár Gábor svájci együttese, a Kadetten Schaffhausen a spanyol Abanca Ademar Leon vendége lesz. A kapus Borbély Ádámot foglalkoztató lengyel Wisla Plock szerdán 31-27-re kikapott a német Rhein-Neckar Löwen otthonában.

Férfi BL, 2. forduló, szombat:
B csoport:
Telekom Veszprém – SG Flensburg-Handewitt (német) 17.30

A csoport:
PPD Zagreb (horvát) – MOL-Pick Szeged 20.00

További tartalmak