Musorujsag
Élő Eredmények

Elmaradt a megsemmisítés, de meglehet a fehérvári BL-továbbjutás

M1/m4sport.hu
Az Alba Fehérvár sportigazgatója szerint leginkább a rutintalanság volt az oka, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjében tizenöt pontos vezetésről héttel kikapott a csapat az észt Kalev Tallinn otthonában.

Mint arról korábban beszámoltunk, a székesfehévári férfi kosárcsapat 78–71-es vereséget szenvedett a BL-selejtező második fordulójában zajló párharc első, idegenbeli mérkőzésén.

Simon Balázs az M1-nek nyilatkozva elmondta, jó meccset játszottak Észtországban, még ha az eredmény ezt nem is mutatja. „Huszonöt percig kontrolláltuk a mérkőzést, tizenöt ponttal is vezettünk idegenben, de utána elkényelmesedtünk, jöttek a hibák és ezt kihasználta az észt csapat. Olyan ritmust fogtak, amivel szinte három perc alatt egál lett. Ráadásul a végén négypontos különbségnél egy másodperccel a vége előtt kaptunk egy hármast, így lett hét pont a különbség.”

A sportigazgató szerint a rutintalanság volt az oka, hogy a biztos vezetés után kikaptak. „Öt új amerikai légiósunk van, nagyon fiatalok még, a magyar mag is 23-24 éves játékosokból áll. Még nem tudják még ezt kezelni. Amikor tizenöt ponttal vezet egy csapat, és padlón van az ellenfél, akkor meg kell őket semmisíteni. Legyen 25 pont a különbség és vége a mérkőzésnek. Mi megnyugodtunk, jöttek a hibák, sokkal agresszívabb lett az ellenfél, és ezt nem tudtuk lereagálni. Ha ebből tanulunk, és ezeket a hibákat nem követjük el, akkor meglesz az esélyünk. Ha ugyanígy játszunk és ilyen butaságokat csinálunk, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz.”

A visszavágót kedden 18:30-kor játsszák Székesfehérváron. Továbbjutás esetén a török Pinar Karsiyaka Izmir lesz a fehérváriak ellenfele a BL-selejtező utolsó körében. „A török csapat nagyon erős, a török bajnokságban akkora a büdzsé, hogy sztárjátékosaik vannak. Nagyon nehéz dolgunk lesz, de először jussunk el oda” – fogalmazott Simon Balázs.

Amennyiben az Alba Fehérvár bejut a Bajnokok Ligája csoportkörébe, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetséggel kell egyezteteni, hogy a csapat a hazai mérkőzéseit a saját csarnokában játszhassa. „Már felvettük a kapcsolatot a FIBA-val, egyelőre pozitív jelzéseket kaptunk. Nem szeretnénk, ha a szurkolóinknak Veszprémbe vagy más csarnokba kellene elmenniük, hiszen annak teljesen más a hangulata. Azon vagyunk, hogy jussunk be és otthon játszhassunk.”

A szombaton rajtoló magyar bajnoksággal kapcsolatban a sportigazgató elmondta, szeretnék megvédeni címüket a bajnokságban és a Magyar Kupában is. „A léc magasan van, nem is akarjuk lejjebb rakni. Azt gondolom, hogy a csapat alkalmas lesz idén is arra, hogy átugorja ezt a lécet.”

További tartalmak