Musorujsag
Élő Eredmények

Háromgólos vereséggel kezdte a Fradi a BL-csoportkört

MTI
Szorosnak tűnő vereség a vége, de volt, amikor már tízzel ment a tavalyi kiírásban ezüstérmes Vardar Szkopje.

A Ferencváros 34-31-re kikapott az előző idényben ezüstérmes macedón Vardar Szkopje otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén, pénteken. A magyar játékosok közül a sérült Hornyák Dóra a kispadról nézte végig a találkozót, Szucsánszki Zita pedig csak perceket tölthetett a pályán.

Védekezésben egyik csapat sem remekelt a meccs elején, támadásban viszont pontosabban kezdett a Vardar, a vendégek több ziccert is elhibáztak. A holland beálló, Danick Snelder vezérletével ugyanakkor tartotta a lépést esélyesebb riválisával az FTC, sőt a 17. percben egyenlítenie is sikerült (10-10).

Ezt követően azonban emberhátrányba került a magyar együttes, ami fordulópontnak bizonyult. A csereként beállt kapus, Szikora Melinda eleinte jól teljesített, csapata ennek ellenére négy gólt kapott, ezért Elek Gábor vezetőedzőnek időt kellett kérnie.

FTC-Rail Hungaria (Fotó: fradi.hu) (Fotó: fradi.hu)

Az FTC gyengélkedésének ő sem tudott véget vetni, mert a játékosok közül senki nem tudott vezéregyéniséggé válni, amikor szükség lett volna rá, és a gárda csaknem tíz percig nem dobott gólt (20-11).

Nagy lelkesedéssel, gyors játékkal kezdte a második félidőt a Ferencváros, és Snelder irányításával némileg csökkentette hátrányát az álmatagon kézilabdázó hazaiakkal szemben (23-17). Később ez a lendület is alábbhagyott, és a 48. percben – a meccs során először – tízgólos különbség alakult ki a felek között (31-21). Az utolsó tíz percben ismét jól küzdött és eredményesen kézilabdázott az FTC, 8-1-es sorozatot produkált, ezzel elkerülte a súlyos vereséget.

A macedón csapat legeredményesebb játékosa a szerb Dragana Cvijic és Andrea Lekic volt egyaránt hét góllal, a horvát Andera Penezic és a francia Alexandra Lacrabere hatszor volt eredményes. A Ferencváros jövő szombaton a norvég Larvik ellen, Dabason folytatja BL-szereplését.

Eredmény:
Női BL, csoportkör, 1. forduló, C csoport:
Vardar Szkopje (macedón) – FTC-Rail Cargo Hungaria 34-31 (20-11)
az FTC gólszerzői: Faluvégi 7, Snelder, Pena 6-6, Jovanovic 4, Kovacsics 3, Van der Heijden, Márton G. 2-2, Schatzl 1

További tartalmak