Musorujsag
Élő Eredmények

Megvan a negyedik kiemelt a pótselejtezőkre

Megvan a negyedik kiemelt a pótselejtezőkre

MTI
A világbajnoki pótselejtezőben a négy előkelőbb helyen álló együttest sorsolják össze a négy hátrébb rangsorolt válogatottal.

Az előzetes számítások szerint Dánia megelőzi Észak-Írországot a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) rangsorában, így a skandináv válogatott lesz a negyedik kiemelt a jövő évi világbajnokság európai pótselejtezőjében.

Az előrejelzés szerint a sportági szövetség jövő hétfőn nyilvánosságra kerülő legfrissebb listáján a dánok a nyolc pótselejtezős együttes közül a negyedik helyre lépnek előre azzal, hogy az utolsó két vb-selejtezőjükön döntetlent játszottak Romániával és legyőzték Montenegrót, az északírek viszont kikaptak Németországtól és Norvégiától is.

A pótselejtezők jövő keddi sorsolásán a FIFA-világranglistán a négy előkelőbb helyen álló együttest sorsolják össze a négy hátrébb rangsorolt válogatottal, s az így kialakuló párharcok győztesei jutnak ki a jövő évi oroszországi világbajnokságra.

A mérkőzésekre november 9-11-én, illetve 12-14-én kerül sor.

Az európai vb-pótselejtező várható kiemelése:
Kiemelt csapatok: Svájc, Olaszország, Horvátország, Dánia
Nem kiemelt csapatok: Észak-Írország, Svédország, Írország, Görögország

További tartalmak