Musorujsag
Élő Eredmények

„Sainz fiatal, vad, és minden bizonnyal gyors”

„Sainz fiatal, vad, és minden bizonnyal gyors”

F1i, Auto Motor und Sport
Semmit sem szeretne elkiabálni új csapattársával, az istállóhoz Austinban csatlakozó Carlos Sainzcal kapcsolatban a Renault tapasztalt versenyzője, Nico Hülkenberg. Azt azonban biztosra veszi, hogy a fiatal spanyol nagyon gyors.

Régóta pletykáltak már róla, a múlt héten pedig biztossá vált, hogy Sainz búcsút int a Toro Rossónak, és még idén csatlakozik a Renault-hoz. A csapatváltásra az Amerikai Nagydíj előtt került sor, a fiatal spanyol tehát Austintól vezetheti a sárga-fekete versenygépet. Annak a Hülkenbergnek oldalán, aki – bár hosszú éveket töltött a középmezőnyben – továbbra is a magasan jegyzett pilóták közé tartozik.

Sainz nemrég elmondta, komoly kihívásra számít a német mellett, hiszen azon túl, hogy új márkatársa tehetséges, az idei autót is sokkal jobban ismeri. Az utóbbi időben például rendre ott volt a pontzóna környékén, és küzdött a bajnoki egységekért, míg neki most a beilleszkedés lesz a fő feladata. Persze a spanyol is szeretne pontokat szerezni, hogy – kissé ironikus módon – segítse a Renault a Toro Rossóval vívott küzdelemben.

Carlos Sainz és az új csapattárs, Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Carlos Sainz és az új csapattárs, Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

Az Auto Motor und Sport nemrég a másik felet is megszólaltatta. Hülkenberg az új csapattárs kapcsán kijelentette, nem ismeri túl jól, és egyelőre semmit sem szeretne elkiabálni vele kapcsolatban. Persze tudja, tehetséges pilótát kap maga mellé. „Csak a paddockból ismerem őt. Nagyon ambiciózus versenyző. Egy kissé fiatal és vad, valamint minden bizonnyal gyors” – mondta.

A 30 éves német pilóta egyelőre nem aggódik amiatt, hogy fiatal csapattársa háttérbe szorítja (vagy legyőzi a hátralévő versenyeken), hiszen jól tudja, Sainznak alkalmazkodnia kell ahhoz az autóhoz, amivel ő már 16 versenyhétvégét teljesített (és amivel a teszteket is abszolválta). „Rendben lesz a dolog. A saját feladataimra fogok összpontosítani. Természetes, hogy mindig van egy időszak, ami a csapathoz való alkalmazkodással telik. Várnunk kell egy kicsit” – magyarázta.

Bárhogy is alakuljon kettejük csatája, a Renault-nak teljesítenie kell az utolsó négy futamon, korábban ugyanis az ötödik hely megszerzését vették célba, jelenleg azonban csak a nyolcadik pozíciót foglalják el a bajnokságban. Igaz, a Haas mindössze egy ponttal előzi meg őket. A Toro Rossótól 10 ponttal maradnak el, a Williamstől pedig 24-gyel.

Renault (Fotó: XPB) Renault (Fotó: XPB)
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak