Musorujsag
Élő Eredmények
 

A Liverpool minden mutatóban az élen a szerzett gólok terén

Az angol csapat a legnagyobb arányú győzelmek tekintetében és a legtöbb gólt hozó döntetlennel is az élen áll.

SLOVENIA UEFA CHAMPIONS LEAGUE
A Liverpool labdarúgócsapata 7-0-ra nyert Mariborban a Bajnokok Ligája csoportkörében. Az angol csapat ezzel beállította a BL-történetének legnagyobb arányú idegenbeli sikerét. Eddig kétszer sikerült egy csapatnak idegenben hét gólt rúgnia, a Marseille még 2010-ben, míg a Shakhtar 2014-ben nyert ilyen arányban, előbbi a Zsolna, utóbbi a BATE Boriszov ellen.

Hazai pályán eddig hatszor volt hétgólos győzelem, de csak a Bayern München tudott „duplázni", hiszen ilyen veréssel küldte haza 2012-ben a Baselt, négy évvel később pedig a Celticet.

A Liverpool egyébként a hazai pályán aratott legnagyobb arányú győzelemben is csúcstartó, éppen tíz éve a Besiktasnak rúgtak nyolcat. Azóta ezt csak a Real Madrid tudta megismételni, 2015-ben a Malmőt verte ugyanilyen arányban.

De a Pool a legtöbb gólt hozó döntetlenekben is élen áll, a 2009-es Chelsea elleni 4-4 révén. Ilyen eredmény még kétszer született, az ezredfordulón a Juventus Hamburgban, míg két éve a Roma Leverkusenben szerzett négy rúgott góllal egy pontot.

A BL-ben eddig két olyan találkozó volt, ahol tíz gólnál is több született, 2003-ban a Monaco nyert 8-3-ra a Deportivo ellen, míg a tavalyi kiírásban a Borussia Dortmund verte 8-4-re a Nemanja Nikoliccsal felálló Legia Warszawát.