Musorujsag
Élő Eredmények

„Megnyomták a vészcsengőt” Fehérváron

MTI
„Itt volt az ideje megnyomni a vészcsengőt” Szélig Viktor, a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának szakmai igazgatója szerint, miután az együttes az osztrák bajnokságban (EBEL) 12 forduló alatt mindössze 11 pontot gyűjtött és sereghajtó.

A klub honlapjának elmondta: elégedettek nem lehetnek az eltelt időszakban mutatott teljesítmény miatt, de továbbra is az a cél, hogy bejussanak a rájátszásba.

„Pánik nincs, mert most még sokkal több hoki van előttünk, mint mögöttünk, de itt volt az ideje megnyomni a vészcsengőt” – fogalmazott az egykori kiváló hátvéd, aki hozzátette, a játékosokkal és edzői stábbal is elbeszélgetett a vezetőség. „Most már eredmény kell. Most az kell, hogy lássuk a jégen azt, amit az edzői stábbal megálmodtunk.”
Szélig jelezte: nem lenne fair, ha a szereplést az edzők nyakába varrnák.

„Vannak itt olyan játékosok, légiósok és magyarok is, akiktől sokkal több kell ahhoz, hogy a csapat eredményesebb legyen. A vezetőség is látja azt, hogy itt valaminek történnie kell, mert ha nem, akkor elúszik a hajó” – mondta Szélig Viktor.

A Fehérvár AV19 legközelebb pénteken lép jégre Znojmóban.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Menetel az újonc az NHL-ben
Hatodik mérkőzésén ötödik győzelmét aratta az újonc Vegas Golden Knights az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszában, miután a keddi játéknapon hosszabbítást követően jobbnak bizonyult a Buffalo Sabresnél.
Jégkorong