Musorujsag
Élő Eredmények

A teljes szezont kihagyhatja a Celtics sztárja

MTI
Elképzelhető, hogy a teljes szezont ki kell hagynia Gordon Haywardnak, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Boston Celtics játékosának, aki kedden, az idénynyitó mérkőzésen bokatörést szenvedett.

A csapat edzője, Brad Stevens azt mondta: a kosaras fel fog épülni, de azt egyelőre nem lehet megjósolni, hogy mikor lesz teljesen egészséges. A tréner hozzátette: Haywardra hamarosan műtét vár, ennek időpontja sem ismert még, s elképzelhető, hogy a játékos a mostani idényben már nem térhet vissza a pályára.

Gordon Hayward (Fotó: Reuters/Ken Blaze Gordon Hayward (Fotó: Reuters/Ken Blaze

Gordon Haywardot – aki a bostoniak egyik legnagyobb nyári szerzeménye, négy évre 128 millió dollárért szerződtették – mindössze öt perc játék után érte a sérülés a Cleveland Cavaliers otthonában, szerencsétlenül ért talajt egy felugrás után.

További tartalmak