Musorujsag
Élő Eredmények

Button dívaként emlékszik Ralf Schumacherre

Button dívaként emlékszik Ralf Schumacherre

F1i
Furcsán kezdődött Jenson Button és Ralf Schumacher csapattársi kapcsolata, barátivá pedig a folytatásban sem vált, miután a német sosem kezelte „egyenrangú félként” fiatal riválisát – írja önéletrajzi könyvében 2009 világbajnoka.

A héten jelent meg Button Life at the Limit című könyve, ami már most számos cikk alapjául szolgált – és várhatóan fog szolgálni a hetekben –, a brit ugyanis szinte mindent megtapasztalt 16 éves pályafutása során. Nemrég a Lewis Hamiltonnal töltött évekről olvashattuk „vallomását”, most pedig az első márkatárssal kapcsolatos gondolatai kerültek a figyelem középpontjába.

A későbbi világbajnoknak első találkozásuk előtt „elképzelése sem volt arról, milyen lehet” a fiatalabbik Schumacher, később azonban határozott véleményt alkotott róla. „Úgy nagyjából 10 másodperce voltam a Williams Forma–1-es versenyzője – dadogtam, próbáltam visszatartani a könnyeimet és azon gondolkoztam, ezt az egészet gyorsan el kell mondanom anyának és apának –, amikor Ralf hirtelen berontotta a szobába” – vázolta fel az „alaphelyzetet”.

Ralf Schumacher és Jenson Button 2004-ben (Fotó: XPB) Ralf Schumacher és Jenson Button 2004-ben (Fotó: XPB)

„Megállt Frank Williams előtt, és elővette a legjobb dívaarcot. «Nem jövök holnap, ha nem vár rám egy autó» mondta. Arra gondoltam, a fenébe is, nem beszélhet így Frankkel. Ő azonban higgadt maradt, miközben Ralf folytatta a mondandóját Mariah Carey módjára. «Ezt mondom Frank! Ezt mondom. Ha a hotel előtt nem lesz ott az autó, vagy késik, akkor nem jövök. Nem fogok eljönni a tesztre.» Frank csak annyit mondott, biztosítani fogja, hogy az autó ott legyen” – folytatta.

„Amikor Ralf már távozni készült, hozzátette, hogy engem választottak második versenyzőnek. Ralf először Frankre, majd rám nézett és fölényesen megjegyezte, «igen, tudom!» Ki tudja, hogy Ralf tényleg tudta-e, vagy csak elővette a beképzelt s***fej formát? Minden esetre, eléggé furcsa módja volt ez a csapattársi kapcsolat elkezdésének” – véli.

A német és a brit pilóta mindössze egy évet, a 2000-es szezont töltötte egymás mellett, ez alatt az időszak alatt pedig nem sokat változott kettejük viszonya – legalábbis Button állítása szerint. Ő úgy érzi, márkatársa végig fölényeskedő volt, így igazából esély sem adódott arra, hogy jobb munkakapcsolatot építsenek ki. „Mindig kissé bizonytalan volt velem, mintha bántva érezte volna magát. Sosem kezelt egyenlő félként. Talán a korom, vagy a nyelvi akadályok miatt” – írta.

Jenson Button 2000-es Williamsszel (Fotó: xpbimages.com) Jenson Button 2000-es Williamsszel (Fotó: xpbimages.com)
Borítókép: Jenson Button (Fotó: Bearne / XPB Images)

További tartalmak