Musorujsag
Élő Eredmények

Hülkenberg tudja, Sainzcal nehezebb dolga lesz

Hülkenberg tudja, Sainzcal nehezebb dolga lesz

Crash
Bár tudja, hogy új csapattársának most komoly kihívásokkal kell megbirkóznia, hiszen a Renault teljesen új lesz számára, Nico Hülkenberg úgy érzi, Carlos Sainz jobban meg fogja dolgoztatni a pénzéért, mint tette azt Jolyon Palmer az eddigi megmérettetéseken.

Sainz eredetileg csak 2018-ban csatlakozott volna a Renault-hoz, a franciák azonban „kiharcolták”, hogy már Austinban átülhessen az ő autójukba, és az év utolsó versenyeit velük teljesítse. A cél most az istálló és az autó megismerése lesz, a fiatal spanyol azonban eltökélte, eközben néhány pontot is szerezne, hogy segítse új munkaadóit az ötödik helyezésért folyó küzdelemben.

Idei formáját látva célja nem tűnik teljesíthetetlennek, a Toro Rossónál ugyanis egy kivételével minden olyan versenyen a legjobb 10 között végzett, melyen meglátta a kockás zászlót. Ezt látva az új márkatárs is komolyabb ellenállásra számít tőle, mint a Japán Nagydíj után távozó Palmertől, akit komoly fölénnyel vert az időmérőkön és a futamokon is.

„Egyértelmű, hogy nehezebb lesz, mint eddig volt a szezon során” – nyilatkozta Hülkenberg az Amerikai Nagydíj sajtónapján, amikor a csapattárssal való küzdelemről faggatták. Később aztán hozzátette, jól tudja, egyelőre előnyben van.

„Sainz előtt most ott van néhány komoly kihívás. Csapatot váltott a szezon végén, és ez már önmagában eléggé nehéz helyzetbe hozza. Nem egyszerű a feladat, mert rengeteg dologhoz kell alkalmazkodnia. Meg kell szoknia az autót, magát a csapatot és az ott dolgozó emberekkel is ismerkednie kell. Viszont biztosra veszem, hogy így is tisztességes szintet fog hozni” – dicsérte zárásként az új csapattársat a tapasztalt német pilóta.

Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak