Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton Vettel első sor az Amerikai Nagydíjon

Hamilton Vettel első sor az Amerikai Nagydíjon

Boxutca
Eleddig csak Sebastian Vettelnek sikerült megállítania Lewis Hamiltont az austini futamokon – most is ott van a német készenlétben...

Az Amerikai Nagydíj jellegzetessége a hétvégén a rózsaszín dominanciája. Fellelhető a boxutcában, az autókon, de még a hivatalos weboldalon is. A kissé lányos „beütés” a mellrák megelőzésére irányuló vizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet, de egy percig se jelenti azt, hogy az F1 ne a férfias harcok színtere volna. Kevin Magnussen például kezdésként a szokásos agresszivitással zárt be a szintén lányos zavaroktól mentes Sergio Pérez előtt.

A dán versenyző azonban hiába volt agresszív, a gázpedált nem kezelte túl jól, és a Q1 leintésére a lista végén találta magát. Olyan versenyzők előzték meg – vagyis gyakorlatilag mindenki megelőzte – a Haas versenyzőjét, mint Brendon Hartley, aki Forma-1-es autót péntek előtt 2012-ben látott közelről utoljára. Persze Hartley is távozott az első csoportban, ahogy távozott Lance Stroll is, akinek ráadásul jelenése volt Charlie Whiting előtt, miután a pályán kissé félreértették egymást Romain Grosjeannal. A beugró Hartley egyébként többszörös büntetéssel indul a vasárnapi futamon, hiszen a fél autót kicserélte alatta a Toro Rosso.

Motor Racing - Formula One World Championship - United States Grand Prix - Practice Day - Austin, USA

Nem kap büntetést, de a Q1-ben is úgy büntette ellenfeleit Lewis Hamilton, ahogyan azt tette az eddigi három szabadedzésen is. Ráadásul a leggyorsabb körén a keményebb keveréken nyomta a második leggyorsabb Max Verstappenhez képest.

Messze nem szép reménnyel kezdte tehát a második szakaszt a mezőny, és Hamilton rá is szolgált a magára szabott mumus szerepre. Könnyedén hozta Q2-t, melyben csapattársa sorolt be mögéje, akit Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel, a két Red Bull, valamint Sergio Pérez követett. A rózsaszín csapattárs, Esteban Ocon ezúttal kicsit lemaradt, mivel az első renault-s hétvégéjét teljesítő Carlos Sainz bejött nyolcadiknak, ahogy beférkőzött Fernando Alonso is a Force Indiás elé.

Motor Racing - Formula One World Championship - United States Grand Prix - Qualifying Day - Austin, USA

Kívül találta magát, pedig minden kilincset megragad az utóbbi időben Felipe Massa, aki Rubens Barrichello után új szintre emelte az ajánlom magamat kifejezést. Vele együtt kiesett Danyiil Kvjat, Stoffel Vandoorne, Romain Grosjean és Nico Hülkenberg.

A mindent eldöntő Q3 aztán pontosan úgy alakult, ahogyan azt Hamilton hétvégi fölénye sejteni engedte. Megvan a 72. pole (számolja még valaki?), és vele minden esély arra, hogy a hat austini futamból ötödiket nyerje a Mercedes brit versenyzője. Eleddig csak Sebastian Vettel tudott belerondítani a sormintába, és a bajnokság szempontjából az lenne a legjobb, ha ez ezúttal is sikerülne a németnek.

Van rá esély, hiszen a Ferrari versenyzője a 2. helyről várhatja a vasárnapi rajtot, melyet 20:30-as felvezető műsor mellett 21:00-tól élőben közvetítünk az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

Motor Racing - Formula One World Championship - United States Grand Prix - Qualifying Day - Austin, USA

Vettelnek nem lesz könnyű dolga, hiszen a második sorban Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo áll, a „hátvéd”, Kimi Räikkönen csupán az ötödik legjobb időt futotta.

Azaz Ricciardo és Räikkönen ezredre egyforma időt autóztak, de mivel az ausztrál korábban regisztrálta az időeredményt, övé az elsőség.

Nem úgy a csapattárs, Max Verstappen esetében, aki hatodik lett, és nemhogy bármilyen előnyben részesülne, de az alkatrészcsere-cunami miatt 15 helyes rajtbüntetés mellett futja az amerikai versenyt.

Így valójában előtte végzett az alábbi listán mögötte álló Esteban Ocon, Carlos Sainz, Fernando Alonso és Sergio Pérez.

Vasárnap este akár bajnoki címet is ünnepelhetünk, hiszen Lewis Hamilton előnye olyannyira számottevő, hogy akár már most lezárulhat a 2017-es Forma-1-es évad nagy kérdése.

Motor Racing - Formula One World Championship - United States Grand Prix - Qualifying Day - Austin, USA

Lewis Hamilton bajnok lehet, ha…

…ha nyer, és Vettel a 6. vagy annál rosszabb helyen végez

…ha második, Vettel a 9. vagy annál rosszabb helyen végez, Bottas pedig nem nyer

De bajnok lehet Hamilton csapata is, amennyiben…

…az egyik Ferrari sem szerez pontot

…mindkét Ferrari a két autójuk mögött ér célba

…az egyik Ferrari nem ér célba, a másik pedig a 2.-nál rosszabb helyen zár

…a Ferrari mindkét autójával kiszorul a legjobb 5-ből

…a Ferrari kettős sikerre esetén ők a 3-4. helyen érnek célba.

Az év kérdése dőlhet el tehát a vasárnap 20:00-kor rajtoló Amerikai Nagydíjon. Persze, reméljük, hogy még marad kérdőjel a fennmaradó három futamra…

 

USA GP idomero vegeredmeny

További tartalmak