Musorujsag
Élő Eredmények

Canizares: Halálom napján láthatom a kisfiamat

Canizares: Halálom napján láthatom a kisfiamat

m4sport.hu/Marca
Santiago Canizares, a spanyol válogatott, a Real Madrid és a Valencia egykori remek kapusa egy megindító interjút az argentin Radio Villa Trinidad műsorában, a Super Deportivóban. Hosszan beszélt profi pályafutásáról és legnagyobb veszteségéről, fia, Santi elvesztéséről is, aki márciusban hunyt el hosszú betegséget követően.

„Mindenki úgy él, hogy az ilyen vele nem történhet meg. Santi születése kivételesen jól zajlott le, de három és fél éves volt, amikor egyik napról a másikra hirtelen megbetegedett. Tizenöt hónapot küzdöttünk az életéért. Ez egy olyan betegség volt, amely az esetek többségében legyőzi az embert, esetünkben sem volt másként” – mi történt 4 évesen távozó fiával.

„A legnagyobb erőt a hitem adta. Katolikus hitű ember vagyok, hiszek Istenben, és meggyőződésem, hogy ami történt, nem volt egyfajta büntetés semmiért sem. Azt hiszem, hogy Isten úgy van néhány emberrel, hogy maga mellett szeretné tudni a leghamarabb. Emellett egy fontos leckét akart adni nekünk. Egy népes családban vagyok édesapa, talán szükségem is volt erre a leckére, hogy alázatosságra tanítson, a kisfiam által” – beszélt a hitről Canizares.

A korábbi kapus imádja családját, amelytől hatalmas erőt kap.

„A legnagyobb támaszom a hit mellett nagyon összetartó családom volt. Sokan vagyunk, és mindannyian köteleztek arra, hogy harcoljak minden pillanatban, sosem hagytak elgyengülni. A feleségem is egy egyedülálló ember, aki megerősített hitemben. Hatalmas fájdalom van bennem, ezt nem fogom elhallgatni. Mindig tiszteltem és féltem a halált, de most már tudom, hogy napon, amikor el kell mennem, újra láthatom őt.”

Borítókép: Santiago Canizares és kisfia, Santi (Forrás: Marca)

További tartalmak