Musorujsag
Élő Eredmények

Január 27-én érkezik a Toro Rosso 2014-es autója

Toro Rosso
Az anyacsapathoz, vagyis a Red Bull Racinghez hasonlóan a Toro Rosso is a spanyolországi teszt helyszínén leplezi le 2014-es versenyautóját. Az STR9 azonban egy nappal az RB10 előtt érkezik, az istálló ugyanis január 27-én tartja versenyautója hivatalos bemutatóját.
Jean-Eric Vergne (Fotó: MTI/EPA/DIEGO AZUBEL) Jean-Eric Vergne (Fotó: MTI/EPA/DIEGO AZUBEL)

A Toro Rosso 2014-es versenygépéről helyi idő szerint 17:30-kor hull majd le a lepel, egy nappal később pedig mozgásba is lendül a jerezi tesztsorozat első napján. Az STR9-est elődeivel ellentétben már nem a Ferrari, hanem a Renault erőforrása hajtja majd. A Red Bullhoz távozó Daniel Ricciardo helyét a GP3 tavalyi bajnoka, Danyiil Kvjat veszi át, aki a harmadik Forma-1-es szezonjára készülő Jean-Eric Vergne csapattársaként debütálhat a királykategóriában.

A Toro Rosso bejelentésével az is biztossá vált, hogy a csapat ott lesz a szezon első kollektív tesztsorozatának kezdetekor, eddig tehát csak a Lotus hiányzása vehető biztosra. Olasz lapértesülések szerint az FIA töréstesztjén megbukó McLaren indulása is veszélybe került, a csapat szóvivője azonban egyértelművé tette, hogy az istálló időben teljesíteni fogja a kötelező törésteszteket..

Az autóbemutatók eddig megerősített időpontjai:

január 24. – McLaren-Mercedes, Woking

január 25. – Ferrari, Maranello

január 26. – Sauber, Hinwil

január 27. – Toro Rosso, Jerez

január 28. – Mercedes, Jerez

január 28. – Caterham, Jerez

január 28. – Red Bull, Jerez

Az előszezoni tesztek programja:

január 28-31. – Jerez (Spanyolország)

február 19-22. – Bahrein

február 27-március 2. – Bahrein

 

További tartalmak