Musorujsag
Élő Eredmények

Lotus: Nem anyagi okok miatt hagytuk ki a tesztet

Infosport Plus
A Lotus nem anyagi okok miatt hagyta ki a spanyolországi tesztsorozatot, állítja az istálló társtulajdonosa, Gerard Lopez. A csapatvezetői posztot is betöltő luxemburgi üzletember elégedett az E22-es múlt szombati bejáratásán látottakkal.
Grafika a Lotus E22-ről (Fotó: Lotus) Grafika a Lotus E22-ről (Fotó: Lotus)

A tizenegy jelenlegi Forma-1-es alakulat közül csak a Lotus nem képviseltette magát a spanyolországi gyakorláson, a múlt hét végén azonban ők is elutaztak Jerezbe, ahol a csapat venezuelai versenyzője, Pastor Maldonado a két filmes nap alatt összesen 100 kilométert tett meg az E22-essel. Az istálló szóvivője szerint a bejáratás során az autóval, és a Renault erőforrásával sem volt komoly probléma. Később a francia gyártó is kiadott egy hivatalos közleményt, melyben elárulták, hogy az enstone-iak versenygépének bejáratásakor egyértelművé vált, hogy sikerült megoldaniuk a korábban tapasztalt technikai problémákat. Most, a Lotus csapatvezetője is nyilatkozott.

„Korábban jeleztük, hogy lehetnek gondok a technikával, és ez tényleg így történt” – utalt Lopez a Renault erőforrásait használó alakulatok műszaki hibáira. „Tudom, hogy a hiányzás miatt rengeteg kritikát kaptunk, és arról is beszéltek, hogy nincs pénzünk arra, hogy részt vegyünk a teszten, de ez téves, hiszen egy héttel később mi is Jerezbe utaztunk, és ez nekünk is ugyanannyiba került” – tette hozzá az Infosport Plusnak nyilatkozó szakember, aki nem biztos abban, hogy a Renault fejlesztései miatt tudtak gond nélkül körözni. „Talán jobban felkészültünk, mint a többiek! Talán jobb volt a stratégiánk, azaz, hogy vártunk, és a gyárban dolgoztunk. Majd Bahreinben meglátjuk!”

A Lotus szóvivője eközben cáfolta azokat a spekulációkat, melyek szerint a csapat szabályt szegett azzal, hogy kipróbálta versenyautóját a dél-spanyolországi pályán. Elmondása szerint minden a szabályoknak megfelelően zajlott, az E22-es bejáratására ugyanis egy „promóciós rendezvény” keretein belül került sor, amit a szabályok mindenkinek megengednek, igaz komoly kikötésekkel (a csapat maximum 100 kilométert teljesíthet és a Pirelli demonstrációs abroncsait kell használnia). Egyes vélemények szerint azonban egy ilyen bejáratás csak akkor tekinthető promóciós eseménynek, ha az adott alakulat „csak és kizárólag a marketing miatt” vesz részt azon.

További tartalmak