Musorujsag
Élő Eredmények

Ecclestone: Azerbajdzsán már jövőre versenyt rendez, Francia Nagydíj nem lesz

Boxutca
A száguldó cirkusz 2015-ben biztosan nem tér vissza Franciaországba, jelentette ki a Forma-1 Menedzsment (FOM) elnöke, Bernie Ecclestone. A brit üzletember azt is egyértelművé tette, hogy Azerbajdzsán már a következő szezonban vendégül látja a királykategória mezőnyét.
Magny-Cours (Fotó: Charniaux / XPB Images) Magny-Cours (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Az elmúlt hetekben egyre többet cikkeztek a Francia Nagydíj 2015-ös visszatéréséről, a monacói versenyhétvége előtt pedig a magny-cours-i pálya üzemeltetője is úgy nyilatkozott, hogy a helyszín hamarosan „nagyon közel” kerülhet egy Forma-1-es verseny megrendezéséhez. Serge Saulinier azt is elárulta, hogy folyamatosan tárgyalásokat folytat az FOM illetékeseivel, az elmúlt három évben pedig elmondása szerint Franciaország egyszer sem került ilyen közel a visszatéréshez.

A Forma-1 Menedzsment elnöke azonban kizárta annak lehetőségét, hogy a száguldó cirkusz 2015-ben visszatér Magny-Corus-ba. Bernie Ecclestone rövid nyilatkozata során igyekezetett világossá tenni, hogy a pálya nem szerepel „kívánságlistáján”.„Kopogtatnak az ajtón, de nem hiszem, hogy mindezt meg tudjuk valósítani” – idézi szavait az Autosport. A brit milliárdos sohasem szerette a 18 Forma-1-es futamnak otthont adó versenyszínt, ami a fővárostól 250 kilométerre található, s a környéken elmondása szerint „semmi sincs”, ami vonzó lenne az F1 számára.

Ecclestone később azt is megerősítette, hogy Azerbajdzsán már a 2015-ös évadban megrendezheti első Forma-1-es versenyét, mégpedig egy a fővárosban kialakított utcai pályán. „Igen, már minden készen áll! A következő évben megrendezhetik a versenyüket” – tette egyértelművé az FOM elnöke, aki néhány héttel ezelőtt az első azeri megmérettetés kapcsán még egy 2016-os dátumról beszélt, a szervezők azonban már akkor is a 2015-ös szezont emlegették.

Az Autosport azt is kiderítette, hogy a bakui utcai versenypálya ugyanazt a célegyenest használja majd, amelyet az elmúlt években itt tartott sportautó-versenyeken is alkalmaztak, az aszfaltcsík többi része azonban nem fog megegyezni az eddig használt vonalvezetés többi részével. Azerbajdzsán fővárosában 2012-ben rendeztek először rangos, nemzetközi megmérettetést; a The City Challenge Baku elnevezésű, GT3-as autóknak kiírt futamot a már említett 4,4 kilométeres utcai pályán bonyolították le. Tavaly itt tartották az FIA GT szezonzáróját is.

További tartalmak