Musorujsag
Élő Eredmények

Új edzőtermet kaptak az érdi bokszolók

MTI
Ünnepélyes keretek között nyitották meg szerdán az Érdi Box Club új edzőtermét, melyben az egyesület mintegy 80 tagja végezheti majd rendszeresen tréningjeit.

A 2012-ben agyhártyagyulladáson átesett, korábbi felnőtt válogatott Dobrádi Zsolt az ünnepélyes megnyitón elmondta, hogy testvérével, Csillával nem volt hova edzésre járniuk a városban, ezért alapították 2009-ben a klubot, melynek eddig nem volt állandó helye, tornacsarnokról tornacsarnokra jártak a sportolókkal, hogy edzeni tudjanak. Ezért is nevezte nagy lépésnek a mostani átadót, mert mint mondta, komoly, eredményes ökölvívókat csak normális körülmények között, megfelelő infrastrukturális háttér mellett lehet nevelni.

A 2011-ben felnőtt magyar bajnok, világbajnoki résztvevő Dobrádi 2012 márciusában, az olimpiai selejtezőre készülő válogatott tatai edzőtáborában kapott agyhártyagyulladást, mely után egy hétig kómában volt, majd további két hónapra volt szükség a felépülésére. Az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a teljes gyógyulás egy évet vett igénybe, s ugyan azóta minden vizsgálati eredménye jó, az orvosok nem engedték, hogy folytassa sportolói karrierjét.

„Amikor kiderült, hogy nem bokszolhatok többé, azonnal úgy döntöttem, hogy elvégzem az edzői képesítéshez szükséges iskolát, amit meg is tettem. Most minden energiámat a klubnak, az edzéseknek szentelem” – nyilatkozott az MTI-nek a 23 éves Dobrádi, aki testvérével együtt vezeti a tréningeket az Érdi BC-nél.

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke arról beszélt, hogy mindig nagy öröm a szövetség számára egy új bokszterem átadása, mert ezzel javulnak a sportág feltételei. Hangsúlyozta, mostantól a városban lesz hova menniük azoknak a tehetséges fiataloknak, akik eddig azért nem bokszoltak, mert nem voltak adottak a körülmények. Egyúttal azt kérte a város vezetőitől, hogy próbálják meg a helyén kezelni a klubot, s a támogatásoknál ne feledkezzenek meg róla. Különösen azért, hangsúlyozta, mert ebben a sportágban a többihez képest sokkal kisebb befektetésből lehet komoly eredményeket elérni.

T. Mészáros András polgármester amellett, hogy üdvözölte a bokszterem átadását, ígérte, hogy nem fognak megfeledkezni a sportágról, s a klubról a későbbiekben sem.

További tartalmak