Musorujsag
Élő Eredmények

Hemingway: Vierchowod kudarcot vallott

M1/Ma Reggel
Pietro Vierchowod, a Budapest Honvéd vezetőedzője nem teljesítette azokat az elvárásokat, amelyeket vele szemben támasztott a klub vezetése – mondta George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa az M1 Ma Reggel című műsorában.

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Budapest Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway menesztette az OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd olasz vezetőedzőjét, Pietro Vierchowodot.  Az 1982-ben világbajnok Vierchowod júniusban vette át a Honvéd irányítását. A klub hétfői közleménye szerint az együttest ideiglenesen Jasper Adrianus de Muijnck irányítja majd Simon Miklós segítségével.

Hemingway szerint Pietro Vierchowod nem teljesítette azokat a feladatokat, amiket a vezetés elvárt tőle: „Nem láttam, hogy hogy érjük el így a nemzetközi porondot, és a fiatalokat nem hogy beépítette a csapatba, hanem kiépítette onnan” – fogalmazott a Honvéd klubtulajdonosa az M1 Ma Reggel című műsorában.

Hemingway elmondta, Vierchowoddal egyeztetett a szezon elején, ahol megbeszélték, hogy a cél a nemzetközi porond elérése és a fiatalok beépítése a csapatba, és ha ezeket eléri, vagy legalább az egyiket, akkor elégedettek lesznek a munkájával.

„Nagyon tetszett az a fajta stílus, amit a csapattal játszani akart, de eredmény kell, és be kell építeni a gyerekeket. Szerintem úgy gondolta, hogy a fiatalokat félre teszi, hogy eredményt tudjon felmutatni, de azok így sem jöttek, ezért kudarcot vallott.”

Budapest, 2014. június 24. Pietro Vierchowod, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának új vezetőedzője a Bozsik Stadionban tartott sajtótájékoztatón 2014. június 24-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi Budapest, 2014. június 24.
Pietro Vierchowod, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának új vezetőedzője a Bozsik Stadionban tartott sajtótájékoztatón 2014. június 24-én.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

George F. Hemingway a jövővel kapcsolatban elmondta, van már egy szűkített lista a vezetőedzői posztra, de egyelőre erről bővebben nem kíván beszélni.

A kispesti utánpótlással, a fiatalok beépítésével kapcsolatban megjegyezte: a hat-hét éve működő akadémia két-három korosztályt nevelt ki eddig. Korábban azt szerették volna elérni, ha sikerült egy-két játékost felhozni a nagy csapathoz, de mára már a 30-as keret fele az akadémiából kerül ki.

„Szeretném, ha a csapatban is megmutatkozna ez az arány, úgy, mint a harmincas keretnél. Két-három minőségi légióssal nincs bajom, de szeretnénk perspektívát mutatni a gyerekeknek, szeretnénk ha a gyerekek bekerülnének az első csapatba.”

A magyar labdarúgás jövőjével kapcsolatban a klubtulajdonos úgy fogalmazott, ahhoz, hogy több nézőt tudjanak a stadionokba csalogatni, több feltételnek kell teljesülnie:

„Szükség van a magyar fiatalokra, szükség van egy minőségi futballra, kellenek az új stadionok, valamint kell egy program, ami a családokat behozza a stadionokba. De a legfontosabb: a szurkolók meg kell, hogy értsék, mi szeretettel várjuk őket, de van egy házirend, amit be kell tartani.”

A kispestiek tíz forduló elteltével a tizedik helyen állnak a bajnokságban, három győzelem és egy döntetlen mellett hatszor szenvedtek vereséget. Legutóbb szombaton a címvédő Debrecen otthonában kapott ki 4-0-ra a gárda.

További tartalmak