Kiderült, ki lesz a Manor Marussia második versenyzője!

A Manor Marussia kedd reggel hivatalosan is bejelentette, hogy a spanyol Roberto Merhi lesz a második versenyzője. Az istállónak emellett már tartalékversenyzője is van, Jordan King személyében.

Roberto Merhi ( Fotó: Moy / XPB Images ) Roberto Merhi ( Fotó: Moy / XPB Images )



Hamar megháromszorozódott a csődtől éppen csak megmenekülő Manor Marussia versenyzőinek létszáma. Az istálló eddig csak Will Stevens szerződtetését jelentette be, ám magyar idő szerint kedd hajnalban végre felfedték a másik versenyzőjük kilétét is. Ahogyan sejteni lehetett, a befutó a spanyol Roberto Merhi lett, akit tavaly már háromszor is láthattunk F1-es nagydíjhétvégén, mégpedig a Caterham pénteki versenyzőjeként.

Merhi indulása egyelőre csak az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon biztos, menedzsere, Mark Blundell a spanyol médiának pedig úgy nyilatkozott „az első fordulókra” vonatkozik egyezségük. „Hihetetlenül izgatott vagyok, hogy bemutatkozhatok a Forma–1-ben a Manor Marussiával Melbourne-ben. Komoly felelősség ez, de úgy érzem, készen állok arra, hogy nagyot lépjek előre a karrieremben, és megmutassam, hogy nagyban hozzá tudok járulni a csapat fejlődéséhez” – nyilatkozat a spanyol.

Az El Confidencialnak ugyanakkor előrevetítette, valóban nem garantált, hogy a teljes szezont a Manorral versenyzi végig. „A Forma–3-ban náluk versenyeztem, és közvetlenül én kerestem fel őket. Nincs pénzem, és tudom, hogy a Manor olyasvalakit keres, akinek van” – fogalmazott.

A Manor ma egyébként fejlesztő versenyzőjét, Jordan Kinget is bemutatta. A 21 esztendős brit annak a Justin Kingnek a fia, aki Stephen Fitzpatrick mellett szintén kulcsszerepet játszott a Manor Marussia megmentésében. King 2015-ben a GP2-ben fog versenyezni, így rendszeresen az F1-es hétvégék helyszínén lesz. Pletykák szerint később ő válthatja majd Merhit állandó versenyzőként. „A fellegekben járok, mivel csatlakozhattam a Manor Marussia F1-es csapatához fejlesztő versenyzőként. Nagyon izgalmas ez a projekt, remek emberek vannak itt, és esélyünk lehet a sikerre. Ez egy újabb lépés a végső célom, a Forma–1-es versenyzés felé” – nyilatkozta King.

John Booth, az istálló csapatfőnöke elmondta: „Örömmel üdvözöljük Robertót és Jordant a csapatnál! Nemcsak tehetséges fiatalokról van szó, akik előtt szép jövő áll, de egyúttal olyan versenyzőkről, akik a Manor Motorsportnál nevelkedtek az utánpótlás-kategóriákban, ami külön öröm számunkra, hiszen a filozófiánk szerint fontosnak tartjuk a fiatal tehetségek támogatását.”

Noha a csapat másik versenyzője, Will Stevens a múlt évi Abu-dzabi Nagydíjon már teljesítette élete első F1-es versenyét, talán nem túlzás kijelenteni, a Manor Marussia újonc párossal vág neki 2015-nek. A rajtrácson rajtuk kívül csak a Toro Rosso mondhatja el ugyanezt magáról. Merhi Max Verstappen, Carlos Sainz, Felipe Nasr és Will Stevens mellett az ötödik újonc a mezőnyben.

 

Roberto Merhi

A 23 esztendős Roberto Merhi 1991. március 22-én született a spanyolországi Castellónban. 2006-ban az olasz Forma–Renault 2.0-ás bajnokságban kezdte formaautós karrierjét. 2009-ben a Forma–3 Euro-szériában a Manor-istállónál versenyzett végig egy szezont (7. lett az összetettben), majd miután kétszer is csapatot váltott, 2011-ben a Prema-istállóval ő lett a sorozat bajnoka. A következő két szezont a DTM-ben versenyezte végig a Mercedesszel, amely gyártó újraélesztett utánpótlásprogramjába is felvette őt. 2013-ban e sorozatban az összetett 15. helyén zárt. Tavaly Merhi a Forma–Renault 3.5-ös kategóriában versenyzett, s lett harmadik a bajnokságban. Nemrégiben pedig a Pons-istálló bejelentette, hogy ő lesz az egyik versenyzőjük a 2015-ös évadban.

Jordan King

Jordan King 1994. február 26-án született Nagy-Britanniában. Édesapja, Justin King a Sainsbury’s szupermarketlánc első embere, a Manor Marussia-istálló vezetőségi tagja. King 2010-ben a brit Forma–Renault 2.0-s bajnokságban kezdte formaautós karrierjét. Mindössze 15 éves volt, amikor először tesztelt Forma–2-es autót; 2011-ben pedig megnyerte a Forma–1600 India bajnokságot. A Manorral 2012-ben a Forma–Renault 2.0-s kategóriákban versenyzett. 2013-ban a Forma–3-as Európa-bajnokságban indult, ahol 6. lett, emellett pedig megnyerte a brit Forma–3-as bajnokságot a Carlin-csapattal. 2014-ben szintén az F3-as Eb-n szerepelt (7. lett összetettben), az idei évre pedig a GP2-es Racing Engineering alakulatához írt alá.

Jordan King (Fotó: Trienitz / XPB Images) Jordan King (Fotó: Trienitz / XPB Images)