Ezt válaszolta az MLSZ Dárdai-ügyben

A Magyar Labdarúgó Szövetség egyelőre nem kívánta kommentálni munkatársunknak azt a sajtóértesülést, mely szerint Dárdai Pál a finnek elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőn irányítja utoljára a magyar válogatottat.

A német Kicker magazin úgy tudja, hogy a magyar tréner szerződésében van egy pont, amely szerint a Hertha BSC "visszahívhatja" vezetőedzőjét a Magyar Labdarúgó Szövetséggel kötött megállapodásból, amely 2015 novemberéig, az Eb-selejtezők végéig szólt. Márpedig a lap szerint a berlini klub a finnországi meccs után élni fog ezzel az opciós jogával, és azt szeretné, ha Dárdai nyártól kizárólag a bennmaradást az ő irányításával kiharcoló Herthára tudna koncentrálni, ahol május végén írta alá határozatlan idejű vezetőedzői szerződését.

Dárdai Pál - MTI Fotó: Kovács Tamás



Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője a hirado.hu-nak azt mondta, hogy a héten kizárólag a finnországi Eb-selejtezőre koncentrálnak, a találgatásokra reagálva nem szeretnék elterelni a figyelmet a kulcsfontosságú szombati mérkőzésről. Dárdai Pál szintén azt nyilatkozta, hogy a finnek elleni meccsig nem kíván a jövőjéről beszélni.

Dárdai Pál tavaly szeptemberben váltotta Pintér Attilát a szövetségi kapitányi poszton. Először csak a téli szünetig vállalta a megbízatást, majd decemberben 2015. november 30-ig meghosszabbította megállapodását az MLSZ-szel. A Blikk azt írta, hogy amennyiben Dárdait tényleg visszarendeli a Hertha, úgy a jelelnleg az U20-as válogatottal az Új-Zélandon zajló világbajnokságon szereplő Bernd Storck lehet az új kapitány. A német szakember márciusban érkezett a korosztályos csapathoz, és korábban a magyar légióst is edzette Berlinben. A hírek szerint ráadásul Storck Dárdai közbenjárásának köszönhetően került az MLSZ-hez.