Musorujsag
Élő Eredmények

Felemásan értékelnek a magyar ezüstérmesek

MTI
Különbözőképpen értékelték ezüstérmüket a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapjának délelőttjén ötkarikás számban második helyen záró magyar egységek. A férfi kajaknégyes és a kenupáros tagjai elégedettek, sőt boldogok, a női kajakos kvartettben versenyzők viszont csalódottak voltak döntőjük után.

„A magam részéről elégedett vagyok. – kezdte értékelését Kammerer Zoltán, a férfi négyes háromszoros olimpiai bajnok vezérevezőse. – Maximális pályát mentünk, és megvan a négy olimpiai kvóta is. Az első helyezettől nem kaptunk ki nagyon, sőt, a mezőnyt szerintem nagyon megvertük, úgy néz ki, hogy összeállt a megfelelő taktika.”

A jövőről szólva a klasszis kajakos azt mondta: először meg kell felelniük a válogatási elveknek, de bíznak abban, hogy készülhetnek és nyugodtan tudnak majd készülni a riói olimpiára. A 2016-os játékok egyébként Kammerer pályafutásának hatodik olimpiája lehet. A női kajaknégyes 2009 óta nem kapott ki vb-n, így az egység tagjai nem igazán tudtak örülni a mostani második helynek.

Milánó, 2015. augusztus 21. Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Paumann Dániel elsőként ér célba a kajak négyesek 1000 méteres előfutamában, a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2015. augusztus 21-én. MTI Fotó: Kovács Tamás Milánó, 2015. augusztus 21.
Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Paumann Dániel elsőként ér célba a kajak négyesek 1000 méteres előfutamában, a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2015. augusztus 21-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

„Jól mentek a fehéroroszok, mi pedig billegtünk, nem voltunk együtt, ezért sem tudtunk megindulni a táv második felében. – elemezte a történteket Fazekas-Zur Krisztina. – Most egy kicsit csalódottak vagyunk, hiszen mind a négyen nyerni jöttünk. Szerintem vissza kell nézni a versenyt, ki kell elemezni, hogy mi történt, az érzelmeket félretéve át kell gondolni, hogy hol hibáztunk.”

Még hozzátette: szerinte a jövőben többet kellene foglalkozni a négyessel, több közös edzésre lenne szükség. „Minden egyes indulásnál volt egy olyan billenése a hajónak, amelytől majdnem le kellett támasztani, és a víz kivert tőle. Döbbenten mentünk végig, mert mindig volt egy ritmuszavar a hajónkban, amellyel nem tudtunk mit kezdeni. Egyszerűen megtördeltük a pályát.” – fogalmazott a hajó sztrókja, Szabó Gabriella.

Milánó, 2015. augusztus 21. Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas Zur Krisztina és Kárász Anna a kajak négyesek 500 méteres előfutamában, a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2015. augusztus 21-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Mike Róbert, aki Vasbányai Henrikkel ugyancsak második lett C-2 1000 méteren, azt mondta: azért is örül ennek az ezüstéremnek, mert talán így nem lesznek túlságosan is a figyelem középpontjában jövőre, az olimpia előtt és éhesek maradnak a sikerre.

„A tegnapi középfutamunk nem sikerült jól, ezután az edzőinkkel leültünk négyen, és megbeszéltük, hogy próbáljunk mindent kizárni és foglalkozzunk csak magunkkal. – mondta az MTI-nek Mike. – A rajtunk nem sikerült, de a pálya többi része az tudatos volt. A többiek gyorsan kezdtek, de mi jól felépítettük a pályánkat. A győztes brazilok teljesítménye nem lepett meg, de ők szerintem nem tudnak ennél többet, sem állóképességben, sem technikában.”
Hozzátette: nehéz volt az idei évük, túl sokat vártak maguktól, túl sok terhet raktak magukra az edzéseken és a versenyeken is, ezért nagyon örülnek ennek az ezüstéremnek.

„Szinte jobban, mintha aranyat nyertünk volna. – fogalmazott. – Figyelem a statisztikákat, és jellemző, hogy aki olimpia előtti évben nyer, az az olimpián nem tud győzni.”

További tartalmak