Musorujsag
Élő Eredmények

Meglehet a 100. magyar érem is a rövid pályás úszó Eb-n

MTI
A magyar úszósport századik rövidpályás Eb-érme is megszülethet a 25 méteres medencébe kiírt, s e héten zajló kontinentális viadalon, amelynek az izraeli Netánja ad otthont.

A szerdától vasárnapig, a szokásos négy helyett öt napig tartó Európa-bajnokságon a 27 fős magyar csapatból elsősorban Hosszú Katinkának, Cseh Lászlónak és Gyurta Dánielnek van esélye a győzelemre, akár több számban is. A viadalról az M4 és a telesport.hu is élőben közvetít.

Különösképpen igaz ez az 50 méteres medencében ötszörös vb-aranyérmes, rövidpályán hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok Hosszúra, aki nem kevesebb, mint 11 versenyszámban teszi próbára gyorsaságát és állóképességét. Tőle több érmet is vár a szakvezetés, akárcsak a három pillangótávon és 200 méter vegyesen induló, nagymedencében olimpiai ezüstérmes, 25 méteresben kétszeres vb-második és kétszeres harmadik helyezett, Európa-bajnokságokon pedig nem kevesebb, mint 16 aranyat gyűjtő Csehtől. Hasonlóan eredményes szereplést remélnek a 200 méteres mellúszás londoni ötkarikás győztesétől, a rövidpályán kétszeres világbajnok és hatszoros Európa-bajnok Gyurtától.

Gyurta Dániel - fotó: EPA/Patrick B. Kraemer Gyurta Dániel – fotó: EPA/Patrick B. Kraemer

Dobogóra állhat még Jakabos Zsuzsanna és Kapás Boglárka, továbbá Bernek Péter, Gyurta Gergely és Verrasztó Dávid is, illetve az ifjabb tehetségek némelyike ugyancsak szerezhet kellemes meglepetést Izraelben.

A korábbi rövidpályás Eb-ken a magyarok 95 medált úsztak össze, így nagyon is valószínűsíthető, hogy Netánjában meglesz a századik magyar érem is. Az előző „huszonötös” Európa-bajnokságon, amelyet 2013-ban a dániai Herningben rendeztek meg, a magyarok tíz medált szereztek öt arany, három ezüst és két bronz megoszlásban, s ezzel a válogatott másodikként végzett az éremtáblázaton.

A kontinentális szövetség, a LEN már korábban közölte, hogy az izraeli Eb legjobbjai pénzdíjat is kapnak. Jelesül az egyéni eredményeket pontokra átszámító táblázat első tizenkét helyezettjét jutalmazzák mindkét nemnél úgy, hogy az abszolút legjobb férfi- és női úszó egyformán 20 ezer euróval (6,2 millió forint) gazdagodik. A második helyezettek „fejpénze” 18 ezer, a harmadikaké 15 ezer, a negyedikeké 12 ezer, az ötödikeké 10 ezer, a hatodikaké pedig nyolcezer euró, s még az ezresével csökkenő prémiumlistát záró 12. helyezettek is két-két ezer eurót kapnak.

 

Cseh az éremrekorder

A csütörtökön 30 éves klasszis a 25 méteres medencében rendezett kontinensviadalokon eddig 22 érmet gyűjtött: 16 aranyat, három ezüstöt és három bronzot.

A 25 méteres medencébe kiírt Eb-k históriája 1991-ben indult, s 1996-ig sprint Európa-bajnokságnak nevezték őket. A magyar úszósport első ízben 1999-ben képviseltette magát ilyen eseményen, az utóbbi esztendőkben pedig már nem csupán a részvételben, hanem eredményességben is jeleskednek legjobbjai. Az eddigi kismedencés részvételeken a magyar úszók 95 érmet nyertek, tételesen 42 aranyat, 29 ezüstöt és 24 bronzot.

A rövidpályás Eb-k magyar éremszerzői:

 Arany  Ezüst Bronz
Cseh László 16 3 3
Risztov Éva 6 1 1
Gyurta Dániel 6 1
Hosszú Katinka 4 3 2
Verrasztó Evelyn 3 5 3
Verrasztó Dávid 2 3
Jakabos Zsuzsanna 2 2 5
Boulsevicz Beatrix 1 1
Mutina Ágnes 1 1
Gyurta Gergely 1
Kovács Ágnes 3 1
Bernek Péter 2 1
Kis Gergő 2 1
Kerékjártó Tamás 1 1
Kapás Boglárka 1
Kovács Emese 1
Biczó Bence 1
Bodor Richárd 1
Dara Eszter 1
Kozma Dominik 1
Takács Krisztián 1

A magyar indulók névsora és programjuk:

Férfiak:
Balog Gábor – 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát
Bernek Péter – 200 m gyors, 400 m gyors, 1500 m gyors
Cseh László – 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó, 200 m vegyes
Földházi Dávid – 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát, 100 m vegyes
Grátz Benjámin – 100 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Gyurta Dániel – 100 m mell, 200 m mell
Gyurta Gergely – 1500 m gyors
Kenderesi Tamás – 100 m pillangó, 200 m pillangó
Lavotha Oszkár – 50 m gyors, 100 m gyors
Lobanovszkij Maxim – 50 m gyors, 100 m gyors
Mészáros Márk – 50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors
Nagy Péter – 50 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes
Sós Dániel – 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Takács Krisztián – 50 m gyors, 100 m gyors
Verrasztó Dávid – 200 m pillangó, 400 m vegyes

Nők:
György Réka – 200 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Hosszú Katinka – 400 m vegyes, 100 m hát, 100 m gyors, 100 m vegyes, 200 m hát, 200 m pillangó, 50 m hát, 200 m vegyes, 200 m gyors, 50 m gyors, 400 m gyors
Jakabos Zsuzsanna – 50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors, 200 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m

Vegyes:
Joó Sára – 50 m gyors, 100 m gyors, 50 m hát, 100 m hát, 100 m pillangó
Juhász Adél – 400 m gyors, 800 m gyors
Kapás Boglárka – 200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors
Molnár Flóra – 50 m gyors, 100 m gyors
Novoszáth Melinda – 200 m gyors, 400 m gyors
Sebestyén Dalma – 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell, 200 m vegyes
Szilágyi Liliána – 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó
Szokol Szonja – 50 m mell, 100 m mell, 50 m pillangó, 100 m pillangó
Sztankovics Anna – 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell

Váltók:
4x50m férfi gyors
4x50m férfi vegyes
4x50m női vegyes
4x50m vegyes vegyes 

További tartalmak