Musorujsag
Élő Eredmények

Csapatok, motorok és versenyzők – így fest a 2016-os rajtrács

Boxutca
A bejelentésekről szólt az elmúlt két nap a Forma–1-ben. A Renault, a Red Bull és a Toro Rosso hivatalos terveinek ismertetésével már valamennyi 2016-os istállónak van motorja – és csupán egynek nem tisztázott még a versenyzőfelállása. Körkép.

 

A 2015-ös mezőny (Fotó:  Photo4 / XPB Images) A 2015-ös mezőny (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Az már hetekkel ezelőtt kiderült, hogy motorfronton több változás várható a következő szezonban, mint versenyzőfronton. Bár a Red Bull folytatja együttműködését a Renault-val, mostantól szoknunk kell a gondolatot, hogy TAG Heuer-erőforrást használnak. A Toro Rosso-Ferrari elnevezés már kevésbé hangzik idegenül az F1-es motorzajhoz szokott füleknek: a faenzaiak két év szünet után melegítették fel újra kapcsolatukat a Scuderiával. És az sem lesz idegen, hogy az ezerarcú enstone-i csapatot mostantól újra Renault-nak kell neveznünk – bár a Lotust színeiben és nevét tekintve is megszokhattuk már az előző években. Rajtuk kívül még a Manor váltott: Ferrariról Mercedesre.

A csapatok közül gyakorlatilag nyolcnál minden változatlan maradt versenyzői szempontból, s csupán a Lotusnál (pardon, Renault-nál!) történt mozgolódás: Romain Grosjean az új Haas-istállóhoz csatlakozott, helyét pedig Jolyon Palmer vette át Pastor Maldonado oldalán. Jelenleg úgy fest, Palmer az egyetlen újonc a 2016-os rajtrácson, hiszen a Haas-nál Esteban Gutiérrez egy év szünet után csak visszatér az F1-be.

Jelenleg egyetlen istálló, a Manor nem rendelkezik még versenyzőkkel 2016-ra. Jelöltekből nincs hiány – más kérdés, közülük hányan számítanak még valós esélyesnek. Pascal Wehrlein, a Mercedes tesztversenyzője úgy tűnik, egyre kevésbé bizakodhat. A csapat a hírek szerint 10 millió eurót kérne üléséért, s Toto Wolff, a csillagosok sportigazgatója nemrég elárulta, ennyit nem fognak fizetni. „Van költségvetésünk a versenyzőnkre, de nem ekkora” – jelentette ki.

Közben Will Stevens és Alexander Rossi is magabiztosan nyilatkozott maradási esélyeiről, ám egyesek még Kevin Magnussen érkezését sem tartják kizárhatónak. „Meg kell érteniük, semmit sem mondhatok még a 2016-os versenyzőinkről” – nyilatkozta Stephen Fitzpatrick, amikor egy dán lap Magnussen esélyeiről kérdezte.

Erre a bejelentésre tehát ezen a héten már aligha kerül sor – mindezek után jelenleg ez vár ránk a 2016-os évadban:

Csapatok, motorok és versenyzők 2016-ban

Csapat Motor Versenyzők
Mercedes Mercedes Lewis Hamilton Nico Rosberg
Ferrari Ferrari Sebastian Vettel Kimi Räikkönen
Williams Mercedes Felipe Massa Valtteri Bottas
Red Bull TAG Heuer (Renault) Daniel Ricciardo Danyiil Kvjat
Force India Mercedes Nico Hülkenberg Sergio Pérez
Renault (Lotus) Renault Pastor Maldonado Jolyon Palmer
Toro Rosso Ferrari (2015) Max Verstappen Carlos Sainz
Sauber Ferrari Marcus Ericsson Felipe Nasr
McLaren Honda Fernando Alonso Jenson Button
Manor Mercedes ??? ???
Haas Ferrari Romain Grosjean Esteban Gutiérrez

További tartalmak