Musorujsag
Élő Eredmények

Találkozót kezdeményez Hosszú és Gyárfás között a MOB-elnök

mti
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kezdeményezni fog egy találkozást Hosszú Katinkával és Gyárfás Tamással, amelyen szeretné egy asztalhoz ültetni a feleket és közvetítésével megoldást találni a versenyző és a Magyar Úszó Szövetség között kialakult vitában.

Siklós Erik, a MOB marketing- és kommunikációs igazgatója az M4 Sport csatorna Sport7fő című műsorában elmondta, egyeztetett Borkai Zsolt elnökkel és Szabó Bence főtitkárral, ennek megfelelően került ki a MOB honlapjára a szervezet hivatalos álláspontja.

Hozzátette: a MOB érzi a felelősséget, és ahogy korábban is történtek háttéregyeztetések, mind a két féllel folyamatosan egyeztet, hogy minél hamarabb nyugvópontra jusson az ügy. Siklós Erik hangsúlyozta, a MOB – a NOB szabályának megfelelően – továbbra is minden támogatást megad a többszörös világ- és Európa-bajnok úszónak.

Hosszú Katinka először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a Magyar Úszó Szövetség teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit múlt szerdán, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben. A szerdai sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a helyiséget. A kapitány az ügy folyományaként csütörtökön lemondott posztjáról, de vasárnap Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök közölte, hogy meggondolta magát a szakember és folytatja a munkát.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Kiss László: "Túlreagáltam a dolgokat"
Kiss László, a magyar úszóválogatott szakvezetője átgondolta a történeteket, és most már úgy véli, elhamarkodott döntést hozott, amikor csütörtökön lemondott a tisztségéről, hiszen, mint az M4 Sportnak adott telefontinterjújában mondta, "a kapitány mindig utoljára hagyja el a hajót". Bízik benne, hogy hamarosan le tud ülni Hosszú Katinkával, és tisztázzák a helyzetet.
Úszás
Cseh és Risztov is örül Kiss László maradásának
Több versenyző és szakember is örömének adott hangot, miután vasárnap Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya jelezte, hogy csütörtöki bejelentésével ellentétben folytatja szakvezetői munkáját.
Úszás