Musorujsag
Élő Eredmények

A Manor nevet és logót váltott

Manor
Megváltoztatta nevét és logóját a Forma-1 mezőnyének legkisebb csapata, a Manor. Az újításokat közösségi oldalukon ismertették és ígéretet tettek arra, hogy február 22-én (a felkészülési időszak első tesztnapján) még több részlettel szolgálnak majd.
Alexander Rossi (Fotó: Charniaux / XPB Images) Alexander Rossi (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Az utolsó pillanatban megmenekülő kiscsapat Manor Marussia néven teljesítette a 2015-ös évet, idén azonban megválik a jogelődtől örökölt elnevezéstől: a hivatalos papírokon ezentúl Manor Racingként hivatkoznak majd rájuk. Ezzel egyébként lezárul az istálló átalakulása, ami az orosz befektetők távozása után, a 2014-es versenyévad végén vette kezdetét.

A csapat nemcsak nevét, logóját is megváltoztatta a 2016-os szezon kezdete előtt: a vörös Manor feliratot egy fekete M-betűre cserélték. A módosítást látva többen felvetették, idén az istálló autóinak színezése is változhat (a vöröst értelemszerűen a gépeken is felváltja a fekete), erről azonban még nem kaptunk híreket a brit alakulattól.

Február 22-én azonban minden kiderül, a csapat ugyanis ekkor közöl további részleteket a 2016-os szezonnal kapcsolatban. Mivel a dátum megegyezik a tesztidőszak kezdetével, valószínűnek tűnik, hogy a Mercedes-erőforrásaival és a Williams technikai támogatásával erősítő kiscsapat új versenyautóját is ekkor mutatja be.

A Manor egyébként több jó hírt is közölt a napokban: előbb bejelentették a Ferrari korábbi főtervezőjének, Nikolasz Tombazisznak a szerződtetését, majd elárulták, hogy versenyautójuk már teljesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) töréstesztjét. Az egyik legfontosabb kérdés azonban még mindig megválaszolatlan; nem tudni, ki vezeti majd az istálló versenyautóit.

További tartalmak