Musorujsag
Élő Eredmények

A MOB-elnök nem megoldani, hanem lezárni akarja a Hosszú-ügyet

M4/telesport.hu
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nem békíteni szeretne Hosszú Katinka és a Magyar Úszó Szövetség vitájában, hanem lezárni a konfliktust.

„Én nem igazán békíteni akarok, nem biztos, hogy most erre van szükség, hanem arra, hogy mindenki tehesse a maga dolgát. Egyik oldalról se szülessenek olyan nyilatkozatok, amelyek tovább mélyítik a konfliktust, Ez a célom most” – nyilatkozta Borkai Zsolt az M4 Sportnak.

A MOB-elnök elmondta, a többszörös világ- és Európa-bajnok úszónő szerdán délután felhívta őt az üggyel kapcsolatban. Megbeszélték, hogy egy személyes, négyszemközti találkozó keretében próbálnak megoldást találni a kialakult helyzetre. A MOB elnöke úgy véli, mindenki számára az a legfontosabb, hogy ha már rendeződni nem is tud ez a konfliktus, legalább tegyék félre azt a sikeres olimpiai felkészülés érdekében. „Katinka is azt szeretné, hogy nyugalom legyen” – tette hozzá.

„Elmondtam Katinkának, hogy sem számára, sem a Magyar Úszó Szövetség, sem a Magyar Olimpiai Bizottság, sem a sportot szerető emberek számára ez a helyzet most nem jó. Itt az i-re pontot kell tennünk és be kell fejezni. Még úgy is, ha azt mondjuk, hogy nem történt semmi az elmúlt időszakban, tekintsünk előre, és egy nyugodt felkészüléssel mindenki tegye a dolgát. Nem azzal fog megoldódni, hogy egymásba borulás lesz, ezt érzem, hanem ennek más megoldását kell megtalálni, ezt fogjuk megbeszélni a Katinkával.”

A MOB elnöke szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy nyugalom legyen, és ha az olimpia után is úgy látják a felek, hogy az elvarratlan szálakat el kell varrni, akkor vissza lehet rá térni. „Én úgy látom, most nem az a legfontosabb, hogy megegyezés szülessen, hanem nagyon röviden le kell zárni az ügyet.”

Az interjú Hosszú Katinkával kapcsolatos részéért kattintson a lejátszóra!

Hosszú Katinka először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a Magyar Úszó Szövetség teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit január 6-án, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben. Erre a sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a termet. A szövetségi kapitány az ügy folyományaként lemondott posztjáról, de három nappal később Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök közölte, hogy a szakember meggondolta magát, és folytatja a munkát.

Rióban megközelíthetjük a londoni létszámot

Borkai szerint a magyar sportolók létszáma a riói olimpián megközelítheti a londonit, így a sportszakemberekkel és a kísérőkkel együtt 300 tagja lehet a magyar delegációnak.

A MOB első embere – még a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság magyar-montenegrói férfi elődöntője előtt – úgy fogalmazott, „nem kell pánikot kelteni amiatt, mert most kevesebb kvótája van Magyarországnak, mint négy éve, London előtt”. A sportvezető kiemelte: a jelenlegi 63 kvóta ugyan elmarad a 2012 januári 83-tól, de lényeges különbség, hogy abban benne volt az akkor már biztos olimpiai résztvevőnek számító férfi vízilabda válogatott.

„Nem gondolom, hogy el tudjuk érni a londoni létszámot, de közelíthetünk hozzá, így Rióban is egészen jók lehetünk” – fogalmazott a MOB elnöke, aki még további 86 kvóta megszerzését tartja lehetségesnek, egyúttal úgy véli, a magyar sport 2015-ös eredményei bizakodásra adnak okot. Borkai úgy érzi, az egyéni sportágakat tekintve leginkább cselgáncsban (8 fő), vívásban (7) és birkózásban (5) van esély a létszám jelentős növelésére, de nagyon bízik abban, hogy a férfi és a női vízilabda-válogatott is ott lesz Rióban. A férfi kézilabdázókat illetően ugyanakkor szerinte „van ok az aggodalomra”.

Borkai Zsolt beszélt Budapest 2024-es olimpiai pályázatáról is. Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar fővárosnak az Agenda 2020 adta meg az esélyt arra, hogy egy gazdaságos, fenntartható olimpiát rendezzen. Hozzátette: a legfrissebb adatok szerint a magyar lakosság több mint a fele támogatja az olimpia megrendezését, és szerinte a társadalmi párbeszéd folytatására van szükség ahhoz, hogy amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság független közvélemény-kutató céggel elvégezteti a saját felmérését, akkor meglegyen a szükséges támogatottság.

A MOB elnök végül a 2017-es győri európai ifjúsági olimpiai fesztivál előkészületeiről is szólt. Elmondta, hogy Magyarország ezen az eseményen keresztül bizonyíthatja majd a világnak, hogy egy olimpia megrendezésére is képes.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Hosszú Katinka lemondta a FINA-gálát
Hosszú Katinka nem lesz ott a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) hagyományos díjátadó gáláján, amelyre január 31-én Budapesten kerül sor. Az úszónő ugyanakkor beszélt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével, Borkai Zsolttal egy személyes találkozóról.
Úszás
A MÚSZ megvédte Hosszú Katinkát
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) álláspontja szerint Hosszú Katinka minden követelménynek megfelelt a holléti nyilvántartással kapcsolatban, a doppingellenes küzdelemben általa képviselt tiszta és egyértelmű álláspontot pedig semmilyen formában nem lehet megkérdőjelezni.
Úszás
Hosszú Katinka érmeket szerzett, Shane Tusup elismerő szavakat kapott
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége elismerését fejezte ki az Év sportolója-választáson győztes Dárdai Pálnak, de álláspontja szerint a Hosszú Katinkát felkészítő Shane Tusup volt a legjobb edző 2015-ben. Hosszú két éremmel folytatta szereplését az austini versenyen.
Úszás