Musorujsag
Élő Eredmények

Kemény Dénes: nem tudnak nem kijutni a férfi pólósok az olimpiára

M1/telesport.hu
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint a férfi és a női vízilabda-válogatottnak is használt az a negatív impulzus, amit a csalódást keltő kazanyi világbajnoki szereplés okozott.

Mint ismeretes, a nők arany-, míg a férfiak bronzérmet szereztek a hétvégén véget ért belgrádi Európa-bajonkságon. Előbbi csapat ezzel biztosította a helyét a riói olimpián, míg utóbbi selejtezőtornát játszik Triesztben április 3. és 10. között.

Kemény Dénes az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, mindkét csapat esetében megvolt az az önvizsgálat a vb után, amire szükség volt. „A lányoknál összejött az arany és a fiúk is éremmel jöttek haza. Azért azt nem szabad elfelejteni, hogy az eredményhirdetéskor az ellenfél himnuszát még mindig jobb a dobogóról hallgatni, mint a lelátóról.”

A korábbi sikerkapitány hozzátette, hogy a nők olimpiai kvalifikációja azért volt fontosabb, mint a férfiaké, mert „a fiúk áprilisban nem tudják nem kvalifikálni magukat”. „A lányok viszont nehezebb helyzetben lettek volna a kvalifikációs tornán, ezért egy huszárvágással, az aranyéremmel meghozták a tizenhárom kvótát.”

A férfiak szereplésével kapcsolatban sincs hiányérzete az elnöknek. „A csapat visszajött arra a szintre, ahova való. Egy-két góllal jó néhány közepes vagy erős csapatnál jobb, ami egy mérkőzésen lehet így vagy úgy. Montenegrótól kikaptunk, a horvátokat megvertük. Ezek nehéz meccsek, itt körülbelül egyforma szinten vagyunk. Azt lehetett látni, hogy a csapat újra úgy játszik és olyan erős, mint a ’13-as, ’14-es évben. Egy arany és egy bronz annyira jó teljesítmény, hogy most Európában egyetlen nemzet sem tudott produkálni, mint mi.”

Kemény Dénes szerint az is az edzők munkáját dicséri, hogy Gangl Edinát és Nagy Viktort is az Európa-bajnokság legjobb kapusának választották. „Régen azt mondták, hogy a kapus a fél csapat. Én most már azt látom, hogy több. Jó kapusteljesítmény nélkül semmilyen mérkőzést nem lehet megnyerni. Hogy mindkét nemben magyar lett a legjobb kapus, azt jelenti, hogy jól dolgoztak az edzők, mert a legfontosabb poszton megelőztük az európai csapatokat.”

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!

Kemény elmondta, hogy a riói olimpiával kapcsolatban egyelőre nem fogalmazott meg elvárást az elnökség, de szerinte erre nincs is nagy szükség, mert a szövetségi kapitányok és a játékosok önmagukkal szembeni igénye összhangban szokott lenni az elnökséggel és a szurkolókkal. „Ezek a játékosok, ezek az edzők minden mérkőzésre úgy készülnek fel, hogy nyerjenek. Mi sose megyünk úgy, hogy kapjunk ki egy kicsit. A szövetségi kapitányok szerződésében az elődöntő elérése ugyan benne van, de ez inkább financiális kérdés: ha az elnökség úgy döntene egy olimpiai cikluson belül, hogy a szerződést felbontja vagy felmenti az edzőt, akkor nem ugyanazok az anyagi feltételek, hogy ha a csapat a legjobb négyben volt vagy nem.”

További tartalmak