Musorujsag
Élő Eredmények

A Honda megtanulta a leckét?

Motorsport
A Hondánál elismerik, időnként igencsak fájdalmas volt a lecke, amit 2015-ös bemutatkozó évükben kaptak, de állítják, nagyon sokat tanultak belőle, s idén mindent jobban csinálnak majd.
Jenson Button (Fotó: Moy / XPB Images) Jenson Button (Fotó: Moy / XPB Images)

Nagyratörő célokkal, bátor filozófiával vágott neki a Honda újabb Forma–1-es korszakának a McLaren oldalán, ám első közös évük végül leginkább csak szenvedést hozott. Arai Jaszuhisza, a japánok sportigazgatója elismerte, a mai modern hibrid rendszer bonyolultsága váratlanul nehéz feladat elé állította őket, és bár egész évüket a gondok jellemezték, problémáik változatosak voltak.

Az első teszteken, majd az első versenyeken például még folyamatos szenzorhibák hátráltatták őket, melyek elfedték valós, ennél komolyabb nehézségeiket. „Meggyőződésünk volt, hogy miután megoldottuk az elektronikai problémákat, nagyot fejlődhetünk. De aztán jöttek a gondok a hardverrel, különösen az MGU-K-val, az MGU-Hval és az ERS-sel. Katasztrofálisan nézett ki a helyzet, és nem készültünk fel megfelelően Ausztráliára” – ismerte el a szakember.

A McLarent eleinte tipikus gyerekbetegségek hátráltatták, s e hibákon a kevés tesztlehetőség miatt az európai idénykezdésig képtelenek voltak túljutni. Spanyolországra aztán megoldódtak a gondok. „Úgy éreztük, nagyot léptünk előre. Még voltak gondjaink a szenzorokkal, de talán más csapatoknak is. Spanyolország előtt és után teljesen más volt. Ezt követően ez már nem jelentett problémát” – fogalmazott Arai.

Miután a gondok első hulláma visszavetette őket a munkában, a gyártó az év első felében még azt sem igazán tudta felmérni, mire is képes valójában hajtóegysége. A belső égésű motorjuk a szakember szerint egyáltalán nem volt annyira csapnivaló, mint azt a többiekkel szembeni óriási különbség sugallta. „Nem sikerült teljesen utolérni őket. De láthattuk, hol tartunk, és elérhető közelségben voltunk” – jelentette ki.

Ahogy azonban fokozatosan egyre erőteljesebben igénybe vették a motort, egyre világosabbá vált, hogy más, az elsőnél komolyabb problémák is vannak. „Egyes részeknél minőségi problémával szembesültünk, ami a szezon során megváltozott. A szenzorokat is kicseréltük. Bizonyos területeken minőségellenőrzési problémák voltak, ráadásul a belső égésű motor teljesítményét is nehéz volt javítani, mert a megbízhatóságunk gyenge volt. Év elején még nem volt túl sok lóerőnk, ezért nem volt annyi megbízhatósági hibánk sem. De mihelyst megnőtt a lóerők száma, egyes területeken hiba csúszott be, mert nem volt minden elég erősre tervezve. Folyton csak kapaszkodtunk” – magyarázta Arai.

Arai Jaszuhisza (Fotó: Moy / XPB Images) Arai Jaszuhisza (Fotó: Moy / XPB Images)

Egyvalamiben már ők az elsők

Ezzel, vagyis az újabb gondok fokozatos feltárásával végül csak a nyárra jutott el odáig a japán gyártó, hogy ráébredjen a legalapvetőbb hibára: a kicsire szabott turbó miatt nem elég hatékony az ERS-ük, s képtelenek elegendő energiát visszanyerni. „A kompresszor és a turbina túl kicsi volt. A V-hengerek közé terveztük, de kicsit túl kicsi lett. Megváltoztattuk a turbinát és a kompresszort is 2016-ra. Kicsivel nagyobbak lesznek, de még mindig a V-hengerek között, szinte ugyanúgy csomagolva, mint eddig” – árulta el, miként reagáltak idén e tervezési problémára, megerősítve, hogy az autójuk karosszériája továbbra is rendkívül karcsú marad.

„Én hiszek ebben a koncepcióban” – mondta Arai. „Hisszük, hogy a szűkös csomagolás jobb az aerodinamika és a csomag egésze szempontjából. Össze lehet hasonlítani a többi gyártó, a Mercedes, a Ferrari és a Renault motorjának méretét, meg lehet vizsgálni, azok mennyire kompaktak. Szerintem ilyen tekintetben mi vagyunk az elsők. Szűkösen csomagoltunk, és ragaszkodunk is ehhez. Ez a filozófiánk.”

„A fejlesztés korai fázisában, 2013-ban és 2014-ben beszéltünk arról, nem lenne-e jobb egy konzervatívabb utat követni, vagy inkább válasszuk-e a nehezebbet. Végül úgy döntöttünk, a nagyobb kihívást választjuk, mert ha a konzervatív megoldás mellett döntünk, nem lenne tér a nagyobb előrelépésre, és a karosszéria terén sem nyernénk sokat. Együtt döntöttünk így, a McLaren és a Honda.”

Honda (Fotó: xpbimages.com) Honda (Fotó: xpbimages.com)

„Már ismerjük a helyes utat”

A sportigazgató úgy látja, hosszabb távon tehát kifizetődő lesz ez a filozófia – ám elmondása szerint már jelenleg sem ez okozza a legnagyobb problémát számukra, sokkal inkább az, hogy visszatérőként újból vissza kellett szokniuk az F1-be. Mindez pedig azt mutatja, nemcsak a technika, a csapat működése szempontjából is jóval nagyobb terük van még a javulásra, mint a riválisoknak. Hogy mindezek után mi várható tőlük idén, megjósolni is nehéz. Az ugyanakkor árulkodó, hogy a múlt év végén Fernando Alonso és Jenson Button egyaránt bizakodva tekintett a jövőbe. „Már elmagyaráztuk a két nagyszerű versenyzőnknek, hogy állunk jelenleg, mik a céljaink, milyen lépéseket tettünk, és minden téren bíznak bennünk” – magyarázta Arai. „A gyenge pontunkat már megtaláltuk, a legfontosabb dolog az elektromotoros energia használata. Ha ezen a téren eljutunk odáig, ahol az ellenfelek állnak, máris versenyképesebbek leszünk. Időnként nagyon nehéz és fájdalmas ez, de már tudjuk, melyik a helyes irány, a helyes út.”

A japán végül arról is beszélt, hogy tudatosan próbálta magasan tartani a csapat elvárásait, s még ha optimista várakozásai kapcsán sok támadás is érte őt, szerinte legénységüknek szüksége volt erre a hozzáállásra. „Ha a vezetőség rosszakat mond, az az egész csapatot lehúzza, mert ők minket követnek. Hiszem, hogy a csapatunk a legjobbját nyújtja, és ez így is lesz. 2014-ben Abu-Dzabiban, a kezdetek kezdetén, amikor jöttek az elektronikai hibák, még hittem, hogy ha ezeken túllépünk, sokkal jobbak lehetünk. Aztán csak nyárra vált minden világossá, hogy nehéz lesz boldogulnunk a hardveres problémákkal. Ekkor kellett lehajtanunk a fejünket, és ekkor jött az a monzai szombat is (amikor a média képviselői össztüzet zúdítottak rá a sajtótájékoztatón – a szerk.). De ez is tanulságos volt.”

A Honda tehát állítja, megtanulta a 2015-os leckét. Már csak az a kérdés, ezek után hogyan felel majd 2016-ban, a pótvizsgán.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

McLaren: 17 millió egyetlen pontért
Küzdelem a tizedmásodpercekért, a pontokért és helyezésekért – no meg a dicsőségért. De vajon mennyibe kerül mindez a csapatoknak, és melyikük számít a leghatékonyabbnak?
F1 Hírek
Akinek sokat jelent Alonsóék bizalma
Éric Baullier nagyra tartja Fernando Alonsót és Jenson Buttont amiért gyenge évük ellenére kitartottak a McLaren mellett, s úgy érzi, mindkét bajnoka megbízik benne.
F1 Hírek