Musorujsag
Élő Eredmények

Pozitív hírek érkeznek a Ferrari háza tájáról

Sky Italia, Leo Turrini, F1AnalisiTecnica, Motorsport
Olaszországból egyre több pozitív hír érkezik a 2016-os Ferrariról, ami a források szerint valóban közelebb kerülhet a Mercedeshez, sőt a stuttgartiak komoly kihívója lehet. A címvédő első embere eközben kijelentette: a sport érdekei miatt örülne, ha az olaszok versenyre kelnének velük.
Kimi Räikkönen (Fotó: Moy / XPB Images) Kimi Räikkönen (Fotó: Moy / XPB Images)

A Ferrari a vártnál sokkal gyengébben kezdte a második turbókorszakot, tavaly viszont feledtette a 2014-es évet: Sebastian Vettel révén három futamgyőzelmet szerzett, az idény során pedig stabil második erővé vált. Bár komoly előrelépést tettek, a Mercedesszel még nem bírtak folyamatosan harcba szállni, 2016-ban viszont megszorongatnák a németeket, néhány szakértő szerint pedig erre lehetőségük is nyílhat, ha folytatják fejlődésüket.

Igaz, hogy a Ferrari – az ellenfelekhez hasonlóan – szinte semmit sem közölt még új autójáról, a nemzetközi sajtóban sok találgatás jelent meg az új versenygépről. A különböző források tudni vélik, a csapat komoly újításokkal készül: 2011 után ismét a nyomórudas felfüggesztést használják, alaposan lerövidítik autójuk orrkúpját, lekarcsúsítják oldaldobozait, áttervezik a hűtőrendszert, szűkebbre szabják a hátsó részt és módosítanak az erőforrásegységek elrendezésén. Azt, hogy a változás szemmel látható lesz, nemrég az új gépről nyilatkozó Vettel is előrebocsátotta.

Sebastian Vettel (Fotó: Moy / XPB Images) Sebastian Vettel (Fotó: Moy / XPB Images)

Olaszországból a napokban olyan hírek is érkeztek, melyek szerint a fent említett változtatások, valamint az erőforrással kapcsolatos módosítások ismét komoly előrelépést hoznak a csapatnak. Egy blog, az F1AnalisiTecnica arról ír, a Ferrari a karosszéria és a motor terén is javulást ért el, sőt a hajtóegység jóval erősebb elődjénél, így a vörösök ezen a téren is közelebb kerülhetnek a Mercedeshez. Információik szerint egyelőre csupán az új belső égésű motor túlmelegedése jelent problémát a mérnökök számára, de a gond orvosolhatónak tűnik.

A Ferrari belső ügyeit jól ismerő Leo Turrini eközben arról írt, nemrég hosszas beszélgetést folytatott Michael Schumacher korábbi versenymérnökével, Luca Baldisserivel, aki bár január óta már nem tagja a csapatnak, még mindig szoros kapcsolatot ápol a legfontosabb szakemberekkel. Elmondása szerint a szimulátorból érkező adatok kedvezőek, az istállón belül pedig még mindig remek hangulat uralkodik. Ő úgy érzi, a Ferrari ezúttal szoros csatát vívhat a Mercedesszel. A témáról nemrég a Sky Italia riportere is írt: ő úgy tudja, rendkívül pozitívak a szélcsatornás adatok.

Mivel a királykategóriát két éve a Mercedes uralja, sokan remélik, a fenti híresztelések megalapozottak, azaz idén tényleg szorosabb lesz a verseny a két legnagyobb csapat között. Ennek egyébként a Mercedes elnöke, Dieter Zetsche is örülne. „Nem mondom, hogy aggódunk a Ferrari miatt, de örülnénk, ha komoly küzdelem alakulna ki a két csapat között a bajnoki cím megszerzéséért. A kétcsapatos küzdelem jót tenne magának a Forma-1-nek is” – idézte szavait a Motorsport.

Mercedes és Ferrari a mexikói rajtrácson (Fotó: xpbimages.com) Mercedes és Ferrari a mexikói rajtrácson (Fotó: xpbimages.com)

További tartalmak