Musorujsag
Élő Eredmények

Andretti: Bárcsak én is most versenyezhetnék

El País
Az 1978-as világbajnok, Mario Andretti nem ért egyet a modern Forma–1 bírálóival; elmondása szerint a sport most éli egyik fénykorát, hiszen világszerte ismertté vált, a technológia pedig a határokat feszegeti. Persze vannak dolgok, amiken azért ő is változtatna.
Mario Andretti (Fotó: Copyright: Price / XPB Images) Mario Andretti (Fotó: Copyright: Price / XPB Images)

Az elmúlt években sokan kritizálták a királykategóriát, mondván a szabályok megváltoztatásának köszönhetően túl nagy hangsúly került a technikára, miközben az autók könnyebben vezethetővé váltak a versenyek pedig sokkal unalmasabbak, mint „azokban a régi szép időkben”. Persze nem mindenki ért egyet ezekkel a véleményekkel; Andretti például elégedett azzal az irányvonallal, amit a sport vezetői választottak, a különböző bírálatokat pedig túlzónak tartja.

„Mindig lesznek emberek, akik folyamatosan azt hangoztatják, hogy régen minden jobb volt, én viszont inkább előre tekintek” – mondta az amerikai klasszis az El Paísnak. „A mostani egy dicsőséges időszak a Forma–1 számára. Világszerte komoly népszerűségnek örvend, a technológia pedig a határokat feszegeti. Tetszik a fejlődés, amin a sport keresztülment. Mindent megadnék, hogy 30 évvel fiatalabb legyek és most versenyezhessek” – folytatta.

Valtteri Bottas és Felipe Massa Mario Andrettivel (Fotó: Batchelor / XPB Images) Valtteri Bottas és Felipe Massa Mario Andrettivel (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Kritikából a modern Forma–1 mellett a jelenkor pilótáinak is jutott; vannak, akik úgy vélik, a mostani generáció nem tudná felvenni a versenyt a korábbi klasszisokkal. Andretti ezekkel a kijelentésekkel sem ért egyet. Bár kiemelte, a technológia és a vezetési stílusok változása miatt nehéz összehasonlítani a különböző korokat, biztosra veszi, hogy a mai élmezőny bármelyik korszakban megállná a helyét. „A mai bajnokok bármelyik évtizedben bajnokok lennének. És ez fordítva is igaz. Jó lenne, ha egymásnak ereszthetnénk a különböző generációkat, de ez sajnos lehetetlen.”

Bár nem áll be a bírálók közé, azért Andretti is változtatna néhány dolgon. Először is erősebb és gyorsabb versenyautókat küldene pályára, éppen ezért örül azoknak a javaslatoknak, melyek szerint a gépek 2017-ben három-négy másodperccel is gyorsabbá válhatnak körönként. „Minden korábbi versenyző elmondta már, mennyire nagyszerű lenne, ha több erő állna a srácok rendelkezésére. A pilóták mindig több erőt akarnak, a rajongók pedig mindig gyorsabb autókat akarnak” – magyarázta a 75 éves exversenyző.

Az autók gyorsabbá tétele mellett a királykategória és a közönség kapcsolatának „szorosabbra fűzését” is fontosnak tartja, a szurkolói élményt ugyanis nemcsak a futamok színvonalának növelésével lehet javítani, hanem a versenyhétvégék programjának színesítésével is. „Hiszek abban, hogy a Forma–1-nek barátságosabban kell kezelnie a sajtót, csütörtökönként pedig autogramosztásokat kellene tartani. Nem szabadna elfelejtenünk, hogy a szurkolók mennyire fontosak a sport számára!” – figyelmeztette az irányítói testületet.

Mario Andretti és Alexander Rossi - Fotó: xpbimages.com Mario Andretti és Alexander Rossi – Fotó: xpbimages.com

További tartalmak