Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalossá vált Wehrlein debütálása!

Manor
Pár órája csak biztosnak tűnt, most már hivatalos is: Pascal Wehrleint nevezte meg a Manor-istálló egyik 2016-os versenyzőjének. Ezzel már csak egyetlen kiadó ülés maradt a mezőnyben.
Pascal Wehrlein a Manor gyárában (Fotó: Manor/Twitter) Pascal Wehrlein a Manor gyárában (Fotó: Manor/Twitter)

Igaznak bizonyult az Auto Bild Motorsport jóslata: a Manor hivatalosan is bejelentette a Mercedes tesztversenyzőjének szerződtetését. A csapat egy képet is közzétett közösségi oldalán, melyen a fiatal tehetség az istálló vezetőivel konzultál. „Az elmúlt hónapokban egyik nagy igazolást jelentettük be a másik után, most jön a mindenki által várva várt szerződés bejelentése is” – írta az alakulat.

A 21 esztendős Wehrlein ugyan újoncként érkezik a Manorhoz, mégis rendelkezik már Forma–1-es tapasztalattal. A Mercedes 2014 szeptemberében jelentette be, hogy hivatalos tesztversenyzőjüknek szerződtették, azóta pedig mind velük, mind a Force Indiával részt vett már több hivatalos tesztelésen is. „A Manor Racing ideális csapat számomra a Forma–1-es pályafutásom megkezdéséhez. Nagyon örülök, hogy itt lehetek” – nyilatkozta. „Ez egy kicsi de nagyon összeszedett csapat, remélem, hamarosan mindenkit megismerhetek. Ez az első F1-es szezonom, a célom, hogy segítsem Stephent (Fitzpatrick, az istálló tulajdonosa) és a többieket a céljaik elérésében. Komoly kihívás áll előttünk, de szerintem képesek leszünk a pontokért harcolni. Élvezni fogom!”

„Köszönetet mondanék a Mercedes-Benz-családnak, és különösen Toto Wolffnak, amiért segítette a pályafutásomat, és lehetővé tette, hogy idáig eljussak. Köszönöm a hihetetlen támogatást, mely révén megvalósíthatom az álmomat. Most már csakis rajtam múlik, hogyan teljesítek a pályán” – zárta gondolatát Wehrlein, akinek érkezéséért a Manor nem csupán pénzt kap majd a Mercedestől, de az Autosport információi szerint a gárda szélcsatornáját is használhatja majd.

„Pascal erős versenyző, ígéretes jövő előtt áll, a Manor pedig izgatott, hogy a soraiban tudhatja őt” – nyilatkozta Stephen Fitzpatrick tulajdonos. „Kis csapat vagyunk, nagy kihívás előtt állunk, ezért tehetséges, sikerre éhes versenyzőt választottunk, aki segíthet elérni céljainkat a pályán. Pascal lenyűgözött minket a tesztjei során a Mercedesnél és a Force Indiánál, valamint a DTM-ben is, ahol bajnok lett tavaly. A Manor Racing tökéletes hely számára a jó első szezonhoz. Már nagyon várjuk!”

A félig német, félig mauritiusi származású Wehrlein 2003-ban kezdett el gokartozni Németországban. Együléses karrierjét 2010-ben kezdte az ADAC Forma–Masters-sorozatban (a mai F4 elődje), ahol elsőre hatodik lett a bajnokságban, egy győzelmet és hat dobogós helyezést begyűjtve. A következő évben hétszer nyert, és elhódította a bajnoki címet, majd a Forma–3 Euro-szériába került, ahol 2. lett összetettben. 2014-ben került a Mercedes szárnyai alá, s nekik köszönhetően mutatkozhatott be a német túraautó-bajnokságban (DTM), melyet 2015-ben minden idők legfiatalabb versenyzőjeként, 21 esztendősen nyert meg.

Az idei F1-es mezőnynek ő lesz a negyedik német tagja Nico Rosberg, Sebastian Vettel és Nico Hülkenberg mellett. Bár Wehrlein az FIA új rendszerében tavalyi DTM-bajnoki győzelmével is csak 16 ponttal rendelkezik az induláshoz szükséges 40 helyett, debütálása előtt nincs akadály, mivel a szövetség közben pontosított szabályzatán, s engedélyezte a versenyzést azon résztvevőknek, akik már rendelkeznek F1-es rutinnal.

A Manornál egyelőre nem ismertették csapattársát, ám a pletykák szerint az indonéz Rio Haryantónak van legjobb esélye a második ülésre – melyért mintegy 17 millió dollárt fizethet.

További tartalmak