Musorujsag
Élő Eredmények

Baráth Etele: fel lehet készülni a zikavírusra

M1/telesport.hu
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint fel lehet készülni a riói olimpián a sportolókra váró körülményekre.

Baráth Etele az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, az őszi előolimpia nagyon sok tapasztalatot hozott, hogy mire kell vigyázni, kinek milyen érzékenysége van. „Több betegséggel jöttünk haza, ezek között van szinte drámai is, Hajdú Jonatán hepatitisz-A betegséget szedett össze.”

Baráth Etele - fotó: MTI Baráth Etele – fotó: MTI

A sportvezető hozzátette, az ilyen típusú körülményekre fel tud készülni a csapat a szállás, az étel és az ital gondos megválogatásával. „Ennek rendkívül érdekes összetevői vannak, példának okáért nem tudjuk megmérni azt, hogy az adott hús milyen körülmények között termelődik, milyen tápszereket kapnak, nehogy ebben legyen valami olyan, ami doppingszernek számít.”

Baráth Etele a zikavírussal kapcsolatban szintén úgy véli, hogy fel lehet rá készülni. „Sajnos a legveszélyeztetettebbek a kisbabát várók, de a sportolók nem szoktak áldott állapotban olimpiára utazni.” AZ MKKSZ elnöke hozzátette, hogy a szúnyoghálók, kenőcsök, injekciók védelmet nyújtanak az ilyen betegségek ellen.

A jövő héten Fábián László MOB-sportigazgató vezetésével egy küldöttség utazik Rióba, hogy a helyszínen tájékozódjon a riói körülményekről.

Mint arról korábban beszámoltunk, az itthoni alapozás után melegvízi edzőtáborozni indulnak az ötkarikás játékokra és a válogató versenyekre készülő kajakosaink és és kenusaink. A magyar sportolók Floridában, Dél-Afrikában és Abu-Dzabiban folytatják a felkészülést.

Medveczky Erika a kajak egyesek 1000 méteres előfutamában a milánói kajak-kenu világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Tamás Medveczky Erika a kajak egyesek 1000 méteres előfutamában a milánói kajak-kenu világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Tamás

A Pretoriába utazó Medveczky Erika a műsorban elmondta, mostanáig szárazföldi edzéseket végeztek, hónapok óta csak úszás, futás és a konditerem szerepelt a programok között. „Február közepe, vége felé mindenki elutazik melegebb éghajlatra, ott pedig már csak a vízi munka lesz előtérben” – tette hozzá a világ- és Európa-bajnok kajakos.

Baráth Etele elárulta, a helyszíneket az edző és a versenyző választja ki. Sevillába például nagyon sokan szeretnek menni, de ezzel a helyszínnel az a probléma, hogy több ország van együtt és a vízfelület nem is bírja annyira. „Floridának nagyon sok előnye van, mert aránylag kevebben vannak, ragyogó vízfelület van, és időátállás szempontjából annyi, mint Rio.”

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!

Medveszky Erika elmondta, Pretoriában nagyon jó a vízfelület, amin lehet majd kajakozni. „Ezek a legfontosabb tényezők, hogy lehessen biztosan edzeni minden nap, szélsőséges időjárási körülmények ne hátráltassanak minket és hogy jó vízfelület legyen, és emellett a csapattal lehessen jól együtt edzeni.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Így készül a MOB a zikavírusra
Szúnyogháló, szúnyogriasztó, hosszú ujjú póló és melegítő - a Magyar Olimpiai Bizottság a riói játékokra készülve a megelőzésre helyezi a hangsúlyt a Dél-Amerikában terjedő zikavírus miatt.
Sportok