Musorujsag
Élő Eredmények

A Főnök vezetésével felnégyelte ellenfelét a Mórahalom

m4sport.hu
A Csongrád megyei élvonal 29. fordulójának - és az m4sport.hu mennyei megyei közvetítésének - szombati találkozóján a Mórahalom játékosedzője vezetésével 4-0-ra verte a sokáig szívósan védekező Szegedi VSE-t.

A sárga-feketében küzdő bajnokaspiráns nem igazán tudott áthatolni a Csongrád megyei Atlético Madridként záró Szvesén. Legjobb esetben is csak az MLM-rendszerű labdafogóhálót zörgették meg Magyar György tanítványai és ő maga is, hisz a „Főnök” nem csak szóban, hanem a pályán is irányítja csapatát. Hogy egyik területen sem teljesít rosszul, azt jól mutatja a mórahalmiak ötpontos előnye a tabella élén, és a játékosedző 26 góljánál sem szerzett senki többet ebben az idényben.

A harmadosztályba lépés tehát ott lebeg a hazaiak szeme előtt, de ahhoz szükségük volt a szombati három pontra is. Ezt elnökük, Révész Gábor is megerősítette a félidőben az m4sport.hu-nak. Azt is elmondta, rövidesen az Ásotthalom elleni „homoki elklásszikó” következik, „ahol nem árt, ha az orvos is ott van a helyszínen.”

A fordulás után növelték a nyomást a mórahalmiak, ami a 70. percben érett góllá. Crkvenjakov Dalibor találatához a következő tíz minutumban Magyar és Zsoldos Ákos is hozzátett egy-egyet. A kegyelemdöfést pedig ki más, mint az első számú gólfelelős, a játékosedző adta meg a végig alárendelt szerepet játszó szegedieknek.

Csongrád megye I., 29. forduló:
Mórahalom VSE-Szeged VSE 4-0 (0-0)

A teljes mérkőzés IDE KATTINTVA megtekinthető.

Az eddigi közvetítéseinket ITT NÉZHETI meg.

 

További tartalmak