Francia gólzápor mosta el az izlandiakat

A labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi, utolsó negyeddöntője már az első félidőben eldőlt, miután Franciaország a szünetben négy góllal vezetett Izland ellen. A második félidőben összesen három gól esett, így a házigazda válogatottja készülhet a németek elleni elődöntőre.

A kontinenstorna utolsó negyeddöntőjében nem sokáig kellett várni a gólra, a 12. percben Olivier Giroud Blaise Matuiditől kapott remek kiugratást a bal oldalon, az Arsenal csatára pedig ballal, Hannes Halldórsson lábai között lőtt az izlandi hálóba, megszerezve ezzel a vezetést a házigazda számára.

A 20. percben pedig úgy tűnt, el is dőlt a mérkőzés, ugyanis Antoine Griezmann jobb oldali szögletét Paul Pogba fejelte a hálóba, így már 2-0-ra vezetett Franciaország.

A 43. percben Griezmann készítette le a labdát Dimitri Payet elé az izlandi tizenhatos előtt, aki jobbal még igazított rajta egyet, majd ballal laposan a hosszú alsóba lőtt.

Az izlandiak legrosszabb félidejének még nem volt vége, ugyanis Griezmann is gólt szerzett (ez volt a torna századik találata) egy szépségdíjas emeléssel, ráadásul az Atlético Madrid játékosának ez volt a negyedik gólja az Európa-bajnokságon, ezzel pedig egyedül vezeti a góllövőlistát. A szünetben tehát Franciaország-Izland: 4-0.

A második félidőre a franciák visszavettek az eslő negyvenöt percben diktált tempóból, ennek a jele volt az 56. percben Kolbeinn Sightórsson szépító gólja.

Az 59. percben aztán Giroud fejjel is gólt szerzett, így visszaállt a négygólos különbség, 5-1-re vezetett Franciaország.

A hátralévő időben az egyik említésre méltó esemény az volt, hogy a 83. percben Eidur Gudjohnsen, minden idők legjobb és legsikeresebb izlandi labdarúgója is pályára lépett, így a pályán búcsúzott a válogatottól. A másik pedig az, hogy a következő percben Birkir Bjarnason fejese után 5-2-re módosult az eredmény, amely ezután már nem is változott.

A házigazda francia válogatott készülhet a csütörtöki, Németország elleni elődöntőre, amelyre Marseille-ben kerül sor. Az izlandiaknak maradnak a szép emlékek, hiszen a torna egyik meglepetéscsapata a negyeddöntőbe jutással is erőn felül teljesített.

Európa-bajnokság, Franciaország, negyeddöntő:

Franciaország-Izland 5-1 (4-0)

Párizs, Stade de France, 76 833 néző. Vezette: Kuipers (holland)

Gólszerzők: Giroud (12., 56. perc), Pogba (20. p.), Payet (43. p.), Griezmann (45. p.), illetve Sightórsson (56. p.), B. Bjarnason (84. p.)

Sárga lap: Umtiti (75. p.), illetve B. Bjarnason (58. p.)

Franciaország: Lloris - Sagna, Umtiti, Koscielny (Mangala, 72. p.), Evra - Sissoko, Pogba, Matuidi - Griezmann, Payet (Coman, 80. p.) - Giroud (Gignac, 60. p.)

Izland: Halldórsson - Saevarsson, Árnason (Ingason, 46. p.), Sigurdsson, Skúlason - Gudmundsson, Sigurdsson, Gunnarsson, B. Bjarnason - Bödvarsson (Finnbogason, 46. p.), Sigthórsson (Gudjohnsen, 83. p.)