Vívás Rióban

mti, m4sport.hu
A vívás menetrendje, legutóbbi győztesek, versenyszámok

A férfi párbajtőrözők csapatversenyében két mérkőzés között, illetve sérülés esetén mérkőzés közben cserélhető be a negyedik – egyébként tartalék – tag. Ha a csapat dobogós helyen végez, és a tartalék is vívott, ő is kap érmet, egyébként nem.
A vívás a kezdetektől szerepel az újkori olimpiák programjában. Férfi kardban és tőrben 1896-tól, párbajtőrben 1900-tól rendeztek versenyeket. A női tőrözők 1924-ben kapcsolódtak be a küzdelmekbe, a gyengébbik nem párbajtőrözői 1996-ban vehettek részt először a játékokon, a női kard pedig 2004-ben debütált.
Magyar szempontból ez a sportág a legeredményesebb, 35 arany-, 22 ezüst- és 26 bronzéremmel. A sok remek vívó közül kiemelkedik a kardozó Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf hét, illetve hat-hat elsőséggel. Őket a párbajtőröző Kulcsár Győző és az ugyancsak kardozó Fuchs Jenő követi egyformán négy bajnoki címmel.
Az első aranyérem megszerzése éppen Fuchs nevéhez fűződik, ő 1908-ban, Londonban egyedül és Földes Dezső, Gerde Oszkár, Tóth Péter, valamint Werkner Lajos társaságában csapatban is az élen végzett. A kardválogatott egyébként 1928-tól hét olimpián győzött, a sorozat az 1964-es tokiói játékokkal szakadt meg.

ISMERTETŐ: Összlétszám: 212 induló, 102 férfi és 102 nő, plusz 8 hely a rendezőnek

Versenyszámok: férfi kard egyéni, női tőr egyéni, női párbajtőr egyéni és csapat, férfi tőr egyéni és csapat, női kard egyéni és csapat, férfi párbajtőr egyéni és csapat – összesen tíz szám
Indítható versenyzők egy országból: férfi és női párbajtőrben, illetve férfi tőrben és női kardban három-három fő, férfi kardban és női tőrben két-két fő
Lebonyolítási rend: a küzdelmek egyenes kieséses rendszerben zajlanak, férfi és női párbajtőrben, illetve férfi tőrben és női kardban hiányos 64-es, férfi kardban és női tőrben pedig 32-es táblán. A csapatversenyekben szakáganként nyolc válogatott indul, kivéve azt a számot, amelyben a rendező jogán a brazilok is pástra lépnek, mert abban kilenc.
Helyszín: 3-as Karióka Aréna
Időpont: augusztus 6-14., augusztus 10-én két szám (férfi kard és női tőr) versenyét rendezik Címvédők és legutóbbi világbajnokok:

férfi kard, egyéni:
Londoni bajnok: SZILÁGYI ÁRON
2015-ös világbajnok (Moszkva): Alekszej Jakimenko (Oroszország)
női tőr, egyéni:
Londoni bajnok: Elisa Di Francisca (Olaszország)
2015-ös világbajnok (Moszkva): Inna Gyeriglazova (Oroszország)
női párbajtőr, egyéni:
Londoni bajnok: Jana Semjakina (Ukrajna)
2015-ös világbajnok (Moszkva): Rosella Fiamingo (Olaszország)
női párbajtőr csapat:
Londoni bajnok: Kína (Li Na, Szun Jü-csie, Hszü An-csi, Luo Hsziao-csüan)
2015-ös világbajnok (Moszkva): Kína (Hszü An-csi, Szun Jü-csie, Szun Ji-ven, Hao Csia-lu)
férfi tőr, egyéni:
Londoni bajnok: Lej Seng (Kína)
2015-ös világbajnok (Moszkva): Ota Juki (Japán)
férfi tőr csapat:
Londoni bajnok: Olaszország (Andrea Baldini, Giorgio Avola, Andrea Cassara, Valerio Aspromonte)
2015-ös világbajnok (Moszkva): Olaszország (Daniele Garozzo, Andrea Baldini, Andrea Cassara, Giorgio Avola)
női kard, egyéni:
Londoni bajnok: Kim Dzsi Dzseon (Koreai Köztársaság)
2015-ös világbajnok (Moszkva): Szofija Velikaja (Oroszország)
női kard csapat:
Londoni bajnok: –
Pekingi bajnok: Ukrajna (Olena Homrova, Olha Harlan, Olha Zsovnir)
2015-ös világbajnok (Moszkva): Oroszország (Szofija Velikaja, Jana Jegorjan, Julija Gavrilova, Jekatyerina Gyacsenko)
férfi párbajtőr, egyéni:
Londoni bajnok: Ruben Limardo Gascon (Venezuela)
2015-ös világbajnok (Moszkva): IMRE GÉZA
férfi párbajtőr csapat:
Londoni bajnok: –
Pekingi bajnok: Franciaország (Fabrice Jeannet, Jérome Jeannet, Ulrich Robieri)
2015-ös világbajnok (Moszkva): Ukrajna (Bohdan Nyikisin, Anatolij Herej, Dmitrij Karucsenko, Makszim Hvoroszt)

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni