Okos úszással harmadik Kapás

MTI
Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes lett 800 gyorson. A számot világcsúccsal az amerikai Katie Ledecky nyerte, aki negyedik diadalát aratta a riói olimpián.

A szám 23 éves magyar Európa-bajnoka az egy nappal korábban úszott országos csúcsából (8:19.43) több mint három másodpercet faragva 8:16.37 perces idővel csapott célba.

Kapás – aki hatalmas országos csúcsot úszott már az elődöntőben is – a harmadik helyen fordult rá az utolsó száz méterre és már biztos volt, hogy közte és a brit Jazz Carlin között dől el a második hely sora. Az utolsó 50-re is a brit fordult rá előbb, s végül elképesztően szoros csatában picivel hamarabb csapott célba.

Kapás a magyar küldöttség tizedik érmét, egyben a második bronzát nyerte: Hosszú Katinka háromszor győzött és egyszer második lett, a párbajtőröző Szász Emese, valamint a címét megvédő, kardvívó Szilágyi Áron diadalmaskodott. Ezüstérem a párbajtőröző Imre Géza, illetve Cseh László nyakába került még, míg bronzot az úszó Kenderesi Tamás szerzett 200 méter pillangón.

Katie Ledecky és Jazz Carlin mögött bronzérmes Kapás Boglárka. Fotó: EPA/BERND THISSEN

Ledecky 8:04.79-es világcsúccsal nyert, közel két másodperccel javította meg januárban elért korábbi rekordját (8:06.68). Ledecky így 200, 400 és 800 méteren is nyert gyorsúszásban, ez korábban kizárólag a szintén amerikai Debbie Meyernek sikerült az olimpiák történetében, ő 1968-ban Mexikóvárosban hajtotta végre ezt a bravúrt. A 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként is győztes, mindössze 19 éves Ledecky Amy Van Dyke (1996, Atlanta) és Missy Franklin (2012, London) után a harmadik amerikai úszónő, aki egy olimpián négy aranyérmet nyert.

A döntőbe jutás után azt nyilatkozta Kapás Boglárka, hogy akkor van esélye az éremre, ha „okosan” tud úszni. A döntő után, a könnyeivel küszködve pedig azt mondta: „Amiért jöttem, azt hazaviszem”.


„Próbáltam végig magamra figyelni, ezért szándékosan nem is nézelődtem az elején, illetve végig, hanem csak lehajtottam a fejem és a csempéket néztem, hogy minél jobban arra összpontosítsak, amit érzek és kiadjam magamból a maximumot. Nem azt néztem, hogy hányadiknak jövök be, az mondhatni, mellékes volt végig” – elevenítette fel pénteki úszását a vegyes zónában. Hozzátette, úgy akart célba érni, hogy érezze, mindent, ami benne volt ebben az úszásban, ki tudta hozni belőle.
„Az utolsó ötvenen azért figyeltem, hogy nagy csatában vagyunk az ezüstért. Erre számítottam is egyébként. Gondoltam, hogy a brit lány lesz nagyon erős, hogy vele leszek nagy csatában. Ez így is lett. Két tizeddel lemaradtam az ezüstéremről, de egyáltalán nem bánkódom emiatt. Mondtam is Jazmin Carlinnek, örülök, hogy vele állhatok a dobogón” – folytatta, de ennél a mondatnál elsírta magát, s azután másodpercekig örömkönnyeivel küszködött, alig tudott megszólalni.

A bronzérmes Kapás Boglárka küzd könnyeivel a női 800 méteres gyorsúszás eredményhirdetése után a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 12-én. (MTI/EPA/Esteban Biba)

Arra a kérdésre, hogy ilyenkor mi az, ami végigfut az emberen és sírásra készteti, úgy válaszolt: „hát az, hogy amiért jöttem, azt megszereztem, és ez a legnagyobb dolog, ami egy sportolóval megtörténhet”.
Kicsit összeszedve magát elmondta még, hogy tele önbizalommal úszott.
„Előtte is és végig magabiztos voltam. Bíztam abban, hogy lesz erőm az utolsó méterekig, hogy bátran kiadhatom már a második száztól kezdve azt az erőt, amit érzek magamban, mert végig fogom bírni. És így is lett”.
Hozzátette, meg tudta csinálni, amit akart, a hajrával együtt.
„Az utolsó hatvan méteren növeltem a frekvenciát, ahogy Wirth Balázs, az edzőm mondaná, beletettem minden tempóba minden erőmet, és harmadik lettem.”

Női 800 m gyors eredmények:

 Olimpiai bajnok: Katie Ledecky (Egyesült Államok) 8:04.79 perc – világcsúcs
2. Jazmin Carlin (Nagy-Britannia) 8:16.17
3. KAPÁS BOGLÁRKA 8:16.37

Az olimpiai érem elnyeri méltó helyét Kapás Boglárka nyakán:

 

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni