Budapesten készültek Rióra az öttusázó Esposito-testvérek

eFBé/m4sport.hu
Max és Chloe Esposito édesapjuk, a Los Angeles-i olimpikon Daniel vezetésével másfél éve nálunk edzenek a riói olimpiára. A magyar öttusasport sikerei tették vonzóvá fővárosunkat az ausztrál család számára.

„A magyaroknak nagyon sikeres öttusázói vannak, Budapesten pedig sok klub, ahol űzhető a sportág, ezért jöttünk ide másfél éve. Fontos szempont volt az is, hogy a párbajtőrvívásban kifejezetten erősek. Nekünk ez a leggyengébb számunk, a magyarok segítségével pedig sokat tudunk fejlődni a vívásban” – mondta el honlapunknak Max Esposito, aki egyúttal megragadta az alkalmat és gratulált Szász Emeséék riói sikereihez.

Másfél év alatt megismerték Magyarországot, erről is mesélt Max: „A magyarok nagyon kedvesek, segítőkészek. Budapest csodálatos város, tetszenek az épületek, a látkép, minden a város történelméről mesél.”

Max Esposito 2014-ben ifjúsági világbajnok volt, kijutott a nandzsingi ifjúsági olimpiára is, ahol egyéniben a 17., a vegyes váltóban 12. helyen végzett. Az ausztrál olimpia csapatnak Max szerezte meg az első riói kvótát, emellett életkorával is rekorder: a pénteken induló férfi öttusaverseny legfiatalabb versenyzője.
„Mindenki tapasztaltabb nálam a mezőnyben, van kitől és van mit tanulni, ezt mindenképp szeretném kihasználni. És azt is, hogy felszabadultan, komolyabb elvárások nélkül versenyezhetek.”

 

 

NÉVJEGY
Max Esposito
19 éves, 174 cm, 64 kg.
13 évesen kezdett öttusázni. Példaképe az édesapja, s egyben edzője, Daniel Esposito.
Ötkarikás pillanatok: Ian Thorpe rekordjai, „de ami igazán inspirált, az Cathy Freeman győzelme 2000-ben, Sydneyben.”

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni