Tiltakozó edzői sztriptíz

m4sport.hu
Nem akármilyen műsorszámnak lehettek szemtanúi a birkózó csarnok nézői a szabadfogásúak 65 kilogrammos bronzmeccse után. Ám ezúttal nem a győztes örömtáncára, hanem a vesztes edzőjének vetkőzésére fognak sokáig emlékezni.

A szabadfogásúak egyik helyosztóján a mongol Mandakhnaran Ganzorig és az üzbég Ikhtiyor Navruzov csapott össze. Ganzorig 5 másodperccel a vége előtt 7-6-ra vezetett és úgy gondolta, hogy ez így is marad, ezért a küzdelem helyett örömtáncba fogott. A bíró azonban ezt nem tűrte, megállította az összecsapást, majd 2 pontot adott az üzbégnek, aki ezzel a döntéssel a bronzérmet is megnyerte.

Ganzorignak korai volt ekkor még az öröm (Fotó: EPA/NIC BOTHMA)

A mongol edzők azonnal tiltakozni kezdtek, de a bírók hajthatatlanok voltak. A kapitány dühében kisgatyára vetkőzött és a ruháit az ítélethozók asztalára dobálta, míg a másik tréner derékig szabadult meg a ruháitól. A piros lappal és azzal, hogy kivezettetik őket a csarnokból, már egyikük sem foglalkozott.

Megmutatták az edzőnek, hogy merre a kijárat (Fotó: EPA/NIC BOTHMA)

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni