Musorujsag
Élő Eredmények

A legendás labdarúgóra emlékeztek a Puskás Ferenc Általános Iskolában

mti
Halálának tizedik évfordulóján, csütörtökön az Aranycsapat legendás kapitányára, Puskás Ferencre emlékeztek a nevét viselő kispesti általános iskolában.

A főváros XIX. kerületének honlapján olvasható beszámoló szerint az Országgyűlés alelnöke, Hiller István köszöntőjében legfőképpen a diákokhoz intézte szavait. Arról beszélt, hogy amikor Puskás gyermekként iskolába járt Kispesten, még senki nem gondolt arra, hogy a legismertebb magyar lesz belőle. „Tehetsége, képessége – amely megvan nemzetünkben – emelte őt magasra, példaképpé” – mondta.

A városrész országgyűlési képviselőjeként Hiller úgy fogalmazott: tisztelni, ápolni kell emlékét, mert mindig lesznek fiatalok, akiknek el kell mesélni, milyen példák állhatnak előttük, mert példaképek kellenek.
„Akkor leszünk a leghűségesebbek Puskás emlékéhez, ha a világhírű sportolót összekötjük a mai fiatalokkal, példaképként” – hangsúlyozta.

Az ünnepség végén Hiller István, majd az önkormányzat képviseletében Gajda Péter polgármester és Vinczek György alpolgármester is koszorút helyezett el Puskás szobra előtt. Gács Pál, Szurgent Lajos és Kaszás Kálmán a Budapest Honvéd FC, Fenyvesi Dezső pedig a Puskás Alapítvány nevében hajtott fejet a legendás labdarúgó szobra előtt. Piroska János és Várhelyi István a Honvéd Baráti Kör, Dunai Antal a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében koszorúzott, végül Bihari Péter iskolaigazgató és az intézmény egyik diákja helyezte el az emlékezés virágait a névadó szobránál.

Az emlékezés a Szegfű utcai iskolánál zárult, ahol Vinczek György alpolgármester hajtott fejet a két barát, Puskás Ferenc és Bozsik József emléktáblája előtt, amely azért került oda, mert mindketten ebbe az iskolába jártak.

További tartalmak