Musorujsag
Élő Eredmények

Revansot venne a Honvéd a Vasason a fővárosi rangadón

honvedfc.hu/m4sport.hu
Másfél hónapja tartó veretlenségét szeretné megtartani a Vasas. A két csapat edzője Oenning és Rossi is kiemelte a fiatal játékosok fontosságát, és nehéz, izgalmas mérkőzésre számítanak. A Honvéd egy estleges győzelemmel a tabella második helyére is előreléphet, a Vasas pedig még nagyobb előnyre tenne szert követőivel szemben.

„Fiatal válogatottakkal, stabil, átgondolt taktikával játszik leendő ellenfelünk. Nagyon nagyot fogunk küzdeni. Harcos, éles mérkőzésre számítok, nagy taktikai csatával, nagyon fegyelmezetten és lelkesen kell játszanunk ahhoz, hogy eredményesek lehessünk” – mondta a Honvéd mestere Marco Rossi. A szakvezető úgy gondolja, hogy megérdemelten vezeti a bajnokságot az angyalföldi gárda, ugyanakkor a csapat bármire képes lehet ellenük.

A vendégek edzője Michael Oenning is a két csapat fiataljait emelte ki, és elmondta azt is, hogy nagyon várja már a találkozót, hozzátette: „mindkét együttes taktikailag nagyon jól képzett. Ez utóbbi a Honvéd esetében nem csoda, hiszen Marco Rossi személyében olasz edzőjük van. Így összességében egy kifejezetten izgalmas „hazai-idegenbeli” mérkőzésre számítok, amin bízom a csapatomban, hogy eredményesek leszünk.” Az együttes fiatal középpályása, Vida Máté nyilatkozott az M4 Sport-nak, elmondta, hogy mindenképpen pontot szeretnének szerezni a Honvéd ellen, és szeretnék folytatni remek, másfél hónapja tartó veretlenségi szériájukat.

 

 

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Csertői Aurél „hatpontos” meccsre számít
A Paks labdarúgócsapata Mezőkövesden fogadja a seregható Diósgyőri VTK együttesét az OTP Bank Liga 17. fordulójában. Mivel a paksiak a tízedik helyen állnak a bajnokságban, így elmondható, hogy mindkét csapatnak életbevágóan fontos a három pont megszerzése.
Magyar futball
Megelőzné szombati ellenfelét az Újpest
Az Újpest labdarúgó-csapata hat mérkőzés óta tartó döntetlenszériát tört meg az OTP Bank Liga előző fordulójában, miután egy hajrágóllal győzött Gyirmóton. Szombaton a másik újoncot, a Mezőkövesdet fogadják Kecskeméten a lila-fehérek. Az újpesti esélyekről Nebojsa Vignjevic vezetőedző, valamint a játékosok közül Balázs Benjamin nyilatkozott az M4 Sportnak, míg mezőkövesdi részről Pintér Attila és Marek Strestik beszélt.
Magyar futball
Meggyőző játékra készül a Fradi
A Vasas elleni drámai döntetlen (2-2) után szombaton az újonc és sereghajtó Gyirmótot fogadja a Ferencváros az OTP Bank Liga 17. fordulójában. Thomas Doll vezetőedző megkezdi két mérkőzésre szóló eltiltását, így nem ülhet le a kispadra a hétvégi bajnokin. Hogy ez okozhat-e gondot a zöld-fehéreknek, és hogy milyen hangulatban várják a mérkőzést a játékosok, arról Ralf Zumdick pályaedző nyilatkozott az M4 Sportnak.
Magyar futball