Musorujsag
Élő Eredmények

Távozik a főtámogató – és vele együtt Nasr is?

Auto Motor und Sport, Speedweek
Elválnak a Sauber és főtámogatója, a Banco do Brasil útjai, így Felipe Nasr távozása és Pascal Wehrlein érkezése is egyre biztosabbnak tűnik.
Felipe Nasr (Fotó: Photo4 / XPB Images) Felipe Nasr (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Pedig a brazil versenyző csütörtökön még azt nyilatkozta, ennél többet egy csapatért nem tehet. A hazai futamán elért 9. helyezésére utalt ezzel, mely nemcsak az ő és csapata első idei pontjait eredményezte, de azt is, hogy a Sauber előrelépett a konstruktőri bajnokság 10. helyére. Ez becslések szerint úgy 15 millió dolláros többletbevételt jelenthet számukra.

„Jelenleg két csapattal tárgyalok, és a fő hangsúly a Sauberen van. Ez a csapat élvez elsőbbséget, mert jó a viszonyom velük” – nyilatkozta Nasr. „Két jó évünk volt együtt, és az első évben szép eredményt értünk el, a második viszont nehéz volt.”

Csütörtökön Abu-Dzabiban viszont Felipe Nasr támogatója, a Banco do Brasil megerősítette, véget ér partneri kapcsolatuk a Sauber-istállóval – ez pedig alighanem a versenyző előtt is bezárja a csapat ajtaját. Lépésük nem meglepő, és nem váratlan: Brazília gazdasági válsága őket is rosszul érinti, s már hónapok óta lehetett hallani pletykákat arról, hogy nem lesznek képesek tovább finanszírozni a svájci csapatot.

Felipe Nasr (Fotó: Moy / XPB Images) Felipe Nasr (Fotó: Moy / XPB Images)

A Sauber második üléséért folyó harcban ezzel Pascal Wehrlein került a pole pozícióba. Bár a versenyző csütörtökön arról beszélt, a Mercedes még nem döntött a sorsáról, az Auto Motor und Sport úgy értesült, az egyezség azóta már megköttetett a Sauberrel. A bejelentésre akár már Abu-Dzabiban sor kerülhet.

„Nem tudom, hogy a döntés már megszületett-e” – mondta Wehrlein. „Magamat reklámozni a pályán próbálom. Nem hinném, hogy az abu-dzabi eredmény befolyásolni fogja a döntést. Most már csak két istállónál van hely, de sok versenyzőből lehet válogatni, és egyesek sok pénzzel rendelkeznek. A Mercedes vezeti a tárgyalásokat, nincs határidő, addig tárgyalnak, ameddig szükséges. Nehéz megmondani, melyik csapat lenne a jó választás, mivel jönnek a szabályváltozások. Mindenki lehet szerencsés, de el is szúrhatja. Fontos lesz, hogy a szezon során folyamatosan fejlesszenek, továbbá meglegyen az ehhez szükséges pénz is.”

Elmondása szerint nem probléma, hogy a Sauber nem Mercedes-partner. Azt is elárulta, hogy a múlt héten a szimulátorban tesztelt a Mercedesnél, ahol pár újdonságot is megosztottak vele helyzetéről. „De semmi olyat, amit el lehetne mondani” – tette hozzá.

Manortól való távozása esetén a brit kiscsapatnak két új versenyzőt kell szerződtetnie. A sorban Esteban Gutiérrez, Felipe Nasr és Rio Haryanto várakozik az utolsó lehetőségre.

Pascal Wehrlein (Fotó: xpbimages.com) Pascal Wehrlein (Fotó: xpbimages.com)

További tartalmak