Musorujsag
Élő Eredmények

Kénytelen lezárni pályafutását a világbajnok ausztrál kerékpáros

Kénytelen lezárni pályafutását a világbajnok ausztrál kerékpáros

MTI
Mindössze 27 évesen bejelentette visszavonulását Ausztrália egyik legjobb pályakerékpárosa, a háromszoros világbajnok Jack Bobridge.

A londoni és riói olimpián is ezüstérmes sportoló krónikus ízületi gyulladása miatt kénytelen lezárni pályafutását. Bobridge elmondta, hogy 2010-ben diagnosztizálták nála a betegséget, s eddig gyógyszeres kezeléssel tudott mellette versenyezni. Ugyanakkor azóta, hogy szeptemberben leállt az edzésekkel, folyamatosan javul az állapota, s egyre kevesebb orvosságot kell szednie.

Bobridge 2012-ben és 2016-ban is a csapat üldözéses versenyben szerzett ötkarikás ezüstöt, világbajnokságokon pedig kétszer nyert ebben a számban aranyat, míg egyszer (2011) az egyéni üldözéses számot is megnyerte.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Spartacus stílusosan búcsúzott
Utolsó hivatalos fellépésén van túl a svájci Fabian Cancellara. Az elmúlt 15 év kerékpársportjának egyik meghatározó alakja 6200 ember előtt búcsúzott a genti Kuipke versenypályán rendezett Ciao Fabian elnevezésű eseményen.
Kerékpár