Musorujsag
Élő Eredmények

Az ifjúsági olimpia programjába is bekerült a karate

mti
A 2020-as ötkarikás játékok után a karate a 2018-as ifjúsági olimpia porgramjába is bekerült.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a sporttánccal és a sportmászással közösen hagyta jóvá a küzdősport bekerülését a programba. Karatéban küzdelemben, három-három súlycsoportban léphetnek majd tatamira az indulók Buenos Airesben.

A közlemény megjegyzi, hogy a korosztályos játékok szervezői javasolták a három sportág felvételét, s amint a többi 28-nál, úgy az újaknál is fontos szempont a nemek egyenlősége, ezért azonos számban vesznek majd részt a 14 és 18 év közötti fiú és lány versenyzők.

Az ifjúsági olimpiát először 2010-ben rendezték meg Szingapúrban.

További tartalmak