Musorujsag
Élő Eredmények

Kérdőjelek az új dzsúdószabályokkal kapcsolatban

m4sport.hu
Nagy András, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) sportigazgatója szerint a gyakorlatban lehet majd értékelni azokat a januárban életbe lépő új szabályokat, amelyeket a sportág érthetőbbé tétele és egyszerűsítése érdekében vezet be a nemzetközi szövetség.

Nagy András szerdán az M4Sport Sportreggeli című műsorában elmondta, január elején lesz Bakuban egy edzői-bírói szeminárium, amelyen áttekintik, kielemzik a módosításokat. Ezek közül a legfontosabb a férfi meccsek négypercesre rövidülése és a jukó eltörlése.

„A férfi meccsek időtartama azért csökken egy perccel, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindkét nemnél egységes mérkőzésidőt kért annak érdekében, hogy a három-három férfi és női dzsúdóssal tervezett csapatverseny bekerülhessen az ötkarikás programba. A férfi meccsek lerövidülése nem feltétlenül jó, mert az erő fog dominálni és statikusabbá válhat a dzsúdó. Ugyanakkor négy helyett már három intés elegendő lesz a leléptetéshez, ennyit pedig hamar össze lehet szedni” – vélekedett a sportigazgató, aki arra is kitért, hogy az eddig büntetett fogásokat – pisztolyfogást, kabátujjba nyúlást – a bírók már nem szankcionálják, ami szintén az egyszerűsítést szolgálja”

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!

A jukó eltörléséről elmondta, hogy a javaslattételkor az MJSZ ezzel ellenkezőleg még a 2008-ban megszüntetett kokát is visszahozta volna, ám végül nem így történt. „A versenyzőket próbálják arra ösztönözni, hogy minél erősebb technikákat alkalmazzanak, és ippon legyen a küzdelmek végén. Eddig egy gyenge jukó és egy erős vazaari között óriási volt a különbség, ebben is majd a gyakorlat fog utat mutatni” – tette hozzá.

Az újítások hatásait az IJF az augusztusi, budapesti világbajnokság után értékeli ki, illetve határoz a megtartásukról, erről Nagy András közölte: „A korábbi tesztidőszakok után a módosítások 80-90 százaléka megmaradt, csak minimális finomítások történtek. Ezzel együtt ha a szabályokat egységesen tudják alkalmazni a bírók, akkor nem lehet probléma.”

További tartalmak